Mert sajt és mert megtaláltam

Rékának: Ezt is

 - Neked hányas lett a kémiád? – kérdezte Réka.

 - Hármas – kaptam fel a táskám a padról. – Neked?

 - Elvette…

 - Ah, igen. Mert azt hitte, hogy puskázol – vágtam közbe. Végre vége a napnak.

 Kiléptünk a suli ajtaján. Szép, meleg nap volt. Madarak csiripeltek a zöldellő ágakon és persze az összes többi hülyeség, amit általában le szoktam írni egy ficnél, vagy sztorinál. Viszont ez nem olyan, mint a többi. Ez egy oltári régi történet, amit az egyik füzetemben találtam. Szóval mikor elkezdtem, akkor éppen hétfő volt. Szokásosan minden órán 100%-osan a tanárra figyeltem. Na jó, el ne higgyétek! Sweetest Poison-t olvastam. Ha megkérdeznétek, hogy mit tettünk az első három órában, akkor azt felelem: „Démonok” és elkezdek pattogni. Visszatérve azonban a már elmúlt jelenbe, tovább írom. Ott tartottam, hogy pont kiléptünk a suliból, mikor furcsa dolgot vettünk észre. Mindenki eltűnt. Sehol egy diák, tanár, autós, vagy biciklis.

 - Ez fura – nézett körül Réka.

 - Nagyon – nyeltem egyet. – Mint egy, nem is tudom mi.

 - Mi történhetett? – ráncolta szemöldökét barátnőm.

 - Nem tudom, de nagyon király – vigyorodtam el. – Ez kinek a műve lehet?

 Az egész helyzetet úgy tudom elmagyarázni, ha bele tudjátok magatokat képzelni a legelmebetegebb helyzetekbe is. Ez mondjuk olyan érzés volt, mintha egy festményben lettünk volna. Legalábbis én úgy éreztem, hogy rengetegen néznek, mégsem tehetek ellene semmit. Az idő megfagyott abban a pillanatban.

 - Mi hoztunk ide titeket – hallatszott egy hang a bokor takarásából.

 Egy emberként fordultunk Rékával az adott irányba. Két srác lépett elő. Mintha egy jelmezbálból jöttek volna. A magasabbik srácnak szőkés-barna haja és lila szeme volt. Halász farmernadrágot viselt és egy fehér pólót, amin a „Keep calm and love demons” felirat virított. Nyakában vajszínű sál. Míg az alacsonyabbnak fekete haja és pimaszul csillogó szeme volt. Csőfarmert és egyszerű fekete pólót viselt. Aztán feltűnt valami a hajában, ami nem volt túl szokványos.

 - Igen, azok szarvak – nézett rám fülig érő vigyorral.

 - Hiro és Kyub! – találta meg Réka a nagyon fangörcsös hangját.

 - Mi vagyunk…

 - Személyesen – egészítette ki Kyub az ex-angyalt.

 - Alexa, csípj meg! – Ugrott a nyakamba Réka.

 - Ti nem vagytok igaziak – hitetlenkedtem.

 Közben belecsíptem barátnőm karjába, aki mikor rájött, hogy ez nem álom, akkor arcára szorította a kezeit és leguggolt. Ő így dolgozza fel a látottakat.

 - Persze, hogy nem vagyunk igaziak, hiszen ti találtatok ki – világosított fel Hiro.

 - Szóval most ezt álmodjuk? – Próbáltam valami ép ésszel elfogadható magyarázatot keresni.

 Hiszen te mit gondolnál, ha egyszer csak előtted teremne az egyik történeted főszereplője? Te is azt hinnéd, hogy megbolondultál. Bár belegondolva lehet, előtte sem voltam már normális.

 - Ennyire értetlen hogy lehetsz? Mindenre logikus magyarázatot próbálsz keresni, de erre nincs. Vagyis van, de nem hiszem, hogy a világotokban élők képesek lennének felfogni. – Adott hosszú és kielégítő választ a démon.

 - Akkor ti ténylegesen démonok vagytok – talált rá Réka a hangjára.

 - Ja, szarvakkal, laza stílussal, na meg hegyes végű farokkal – világosított fel Hiro.

Éppen meg akartam kérdezni, hogy tudja-e mennyire félreérthető dolgot mondott, mikor a másik közbe vágott.

 - Ha szépen kéred, megmutatom, de félek, hogy az angyalom féltékeny lesz – kacsintott.

 Az említett elpirult és erősen oldalba vágta a másikat.

 - Szóval, ha most azt szeretném, hogy legyen rajtad rózsaszín tütü, akkor rajtad lesz? – fordult Réka Hirohoz.

 - Igen, de nem ajánlom, mert Kyub a rózsaszínre izgul – súgta oda nekünk bizalmasan.

 - Hé! – háborodott fel a másik.

 - Khm… - Köszörültem meg a torkomat. – Nem szeretnélek elszomorítani, de fel kell, hogy világosítsalak titeket, főleg téged Kyub, hogy az én hajam jelenleg kibaszottul, de rózsaszín! – mutattam a hajamra, ami jó szokásához híven sehogy nem állt.

 - Oh, grrr – húzta végig körmeit a levegőn, mintha karmok lennének.

 - Ez annyira hihetetlen és jó. – Mondta Réka és elindult Hiro felé, de Kyub az útjába állt.

 - Az enyém! – tárta szét a karjait védelmezőn.

 Barátnőm csak az orra alatt motyogott valamit, míg Kyub némán a szemére mutatott, majd barátnőmre, ezzel is jelezve, hogy figyeli.

 - Miért vagytok itt? – Kérdeztem.

 - Mert sajt – adott gyönyörű magyarázatot a démon.

 - Hagyd, hogy én beszéljek – kérte Hiro.

 - Akkor fogd be a szám valami keménnyel, amire nem akarok ráharapni – kacsintott.

 - Van valakinél egy tégla? – nézett szét unottan a bukott angyal.

Mindeddig csendben figyeltük a történteket, de ekkor kitört belőlünk a nevetés.

 - Azért vagyunk itt – kezdett bele Hiro, miközben letelepedett a lépcsőre -, mivel nem mindenki van megelégedve a sorsával.

 - Ki mindenki? – foglaltunk helyet mi is Rékával.

 - A történetek világából jövünk. Minden karakter ott van, akit kitaláltak, vagy akit még nem.

 - Az messze lehet – nyögtem ki.

 - Közelebb van, mint gondolnád – mosolyodott el őszintén Kyub.

 - Rengeteg kérdésem lenne, de jelenleg kettő égetően fontos – mondta Réka. – Miért ti jöttetek és kik nem elégedettek?

A két karakter elgondolkodott, majd bólintottak.

 - Ott van például Riley.

 - Ő ki? – vágott közbe Réka.

 - Majd kitalálod. A lényeg, hogy Riley legszívesebben jelenleg kinyírna. Sheena pedig nem akar szóba állni veled, mert elhanyagoltad, Tyr és Dave-ről meg már ne is beszéljünk – sorolta Hiro.

 Felnevettem. Engem ki akar eltenni láb alól?

 - Ne röhögj – szólt rám Kyub. – Negyven valahány karakterből harmincötöt megölni? Nem vagy túl kedvelt a világunkban. Senki nem akar a tied lenni.

 - Ez az én fantáziám – vontam vállat és már azon gondolkodtam, hogy hogyan hívják majd a következőt, akit a halálba küldök.

 - Izabella – kacsintott Kyub.

 - Nem is rossz – gondolkodtam.

 - Ha már itt tartunk – kezdett bele a démon.

 - Nem fektetlek le mással – kötötte ki Réka.

 - Lucifer szerelmére! Eszedbe ne jusson. Annyit akartam kérdezni, hogy tényleg nem lesz wifi a végén? – pislogott nagyokat.

 - Bocsi, de nem – rázta a fejét barátnőm.

 - Azért jöttetek, hogy ezt elmondjátok és  megkérdezzétek? – kérdeztem gyanakodva.

 - Nem teljesen – vigyorgott Hiro.

 Kyub lehajolt és megcsókolta a párját. Mi Rékával egyszerre dőltünk egymásra, természetesen fangörccsel küszködve. Azonban nem tartott sokáig ez a pillanat. Hiro elvált Kyubtól és a semmiből előhúzott egy tortát, amin az összes általunk ismert fandomból volt egy szimbólum.

 - Boldog születésnapot, a mi drága alkotónknak – mosolygott az ex-angyal.

 - Jah, boldogat – nyögte ki nehezen a démon is.

Réka szemei könnybe lábadtak, de azért felkelt a kőről és a gyertyákhoz hajolva elfújta azokat.

 Egy pillanat alatt máris visszatértünk a valóságba. Megszólalt bent a csengő és diákok vonultak ki a bejárati ajtón. Néhányan megnéztek minket, de egyik sem szólt hozzánk. Rékával egy ideig csak ültünk, majd ő kapcsolt hamarabb és felsegített engem is.

 - Erről senkinek egy szót sem – pislogott sűrűn.

 - Mert ki hinné el? – nevettem fel.

Ő is elmosolyodott, végül el sem köszönve elindultunk az ellenkező irányokba. Majd holnap megbeszéljük, vagy elfelejtjük. Ki tudja?

 Nagyon Boldog Születésnapot! Nem akarom kirakni Facera, de ide azért kapsz köszöntést. Egész nap azon kattogtam, hogy mit adhatnék neked, majd megtaláltam ezt. Látod mi sült ki belőle? Sosem tudtam befejezni, de most meglett a gyönyörű heppí end. Tele párbeszéddel, de azért remélem nem túl kusza és értettél belőle valamit, de asszem’ már nem is jártatom tovább az ujjaimat. Mégegyszer, Bologságosat! ^_^ (Kicsit korábban, de nem tudok várni)