2015. október 30., péntek

Forró jég

  Kellemesen kezdődött ez a nap is, mint itt fent a Mennyben az összes. Nem volt még olyan, hogy történt volna valami. Mivel nem volt szükségünk aludni, ezért mindig figyelhettük az embereket és segíthettünk nekik. Persze csak akkor, ha megvan rá az engedélyünk. Sajnos mire megkapjuk, általában már a halandó elkövette a bűntettet. Csak nagy vészhelyzet esetében szeghetünk szabályt. Viszont ma más volt minden ugyanis december huszonnegyedikét írt a naptár. Itt is megpróbáltuk egyeztetni az időbeosztásunkat az emberekével, ami többé kevésbé sikerült is. A legtöbb angyal ma dolgozott, csak azok maradtak fent, akik haláluk után kerültek ide és még nem bizonyították, hogy érdemesek az emberek őrzésére, esetleg más munkakörbe.
 - Ciao! - Köszöntem kilépve a felhőmből.
 - Hello, Shalgiel, ma is fog havazni? - vigyorgott rám Gabriel.
 Én csak szépen vállon ütöttem és visszaküldtem dolgozni. Nem tudom mennyire ismeritek az angyalok lexikonját, de Shalgiel, azaz én, a hó angyala vagyok. Persze Mihállyal közösen, de ő most Karácsony miatt lent dolgozik a földön. Nekem ma szabad napom volt. Ő évente bevállalta az ünnepet, míg én a maradék havas napokat. Tökéletes munkamegosztás. Most éppen csak sétálni volt kedvem, de ekkor valami nagyon furcsa történt. Egy Démon jelent meg előttem.
 - Hol van Ő? - utalt a "munkáltatónkra".
 - Karácsonykor szerinted hol lenne? - ásítottam. - A mai a legelfoglaltabb napja. Legalábbis ezt mondja, de az igazat megvallva, szerintem csak a születésnapját ünnepli.
 Az utolsó mondatokat csak suttogva mondtam ki. Nem akartam magamra haragítani az öreget.
 - Akkor most mit tegyek? - kérdezte idegesen.
 - Miért merészkedtél fel ide?
 - Valami történt a pokolban és húzd már ki magad! - ripakodott rám.
 Beletúrtam szőke hajamba, nem mindenki lehet tökéletes, én mondjuk utáltam egyenes háttal járni.
 - Ne csesztess, inkább magyarázd meg, hogy mi a gond. - Kezdett érdekes lenni ez az egész helyzet.
 - Havazik - nyögte ki végre a nagy gondot.
 Kérdőn néztem rá. Tudja, hogy ez mekkora hülyeségnek hangzott? Tél van, karácsony és majdnem mindenhol hó. Gondolom rájött, mit mondott, mert gyorsan kijavította magát.
 - A Pokolban havazik - emelte ki lakhelyének a nevét.
Hitetlenkedve néztem rá, majd felnevettem.
 - Ez jó, évszázad vicce. Pont ott? - röhögtem tovább.
 - Gyere le és nézd meg, na meg ha már ott vagy, akkor segíts Shalgiel. - Szinte köpte a szavakat, majd elpárolgott egy kissé savanykás szagot maga után hagyva.
 Igazából szólnom kellett volna valamelyik nagyobb fejesnek, hogy "Gabriel, leléptem a Pokolba megnézni, hogy tényleg hazudnak-e". Nem is tudom miért hittem annak a démonnak, de egy szárnysuhintás után már lent is voltam.
Körülnéztem az erdőt ábrázoló tájon. A hó csak hullt és gyönyörűnek hatott, ahogy tükröződött a fény rajta. Basszus, tényleg hó esett a Pokolban! Ennek mennyi a valószínűsége? Sötét volt, csak egy tipikus utcai lámpa világított meg egy padot. Hangok szűrődtek át a fák között és elindultam abba az irányba. Történetesen az egyetlen fényforrás felé.
 - Cingle bells, cingle bells... - énekelt valaki.
 - Elrontottad, az Jingle Bells - hallatszott egy kissé kioktató hang.
 - Jó, oké, tudom. Jobban megy ez magyarul - mondta a másik hang és rákezdett ugyan arra a dalra, csak más nyelven. - Csengő szó, csengő szó. Cseng és...
 - Hello - léptem be a színre.
 Csend lett és hirtelen két szempár is rám szegeződött. Két lány ült a padon. Az egyikük magas volt, míg a másik alacsony. A kisebbiken hatalmas fekete pulóver és világos színű farmer volt, amihez egy fekete tornacipő és ugyanolyan színű kesztyű társult. Barna hosszú haja volt, amire kötött sapkát húzott. A másikon egy rénszarvasos nadrág és szintén rénszarvasos sál volt, na meg egy vastag pulóver és csizma. Neki is barna haja volt fufruval. Az orrnyergére helyezett szemüvegen keresztül tekintett rám. Annyira egyszerűek voltak.
 - Shalgiel vagyok, de szólítsatok csak Gi-nek - intettem oda és leültem a pad támlájára, azaz pontosan közéjük.
 - Öhm... Te egy angyal vagy? - kérdezett rá az alacsonyabbik egy kis csend után.
 - Bemutatkozás nuku? Amúgy igen, honnan jöttetek rá? - nyújtózkodtam ki.
 - Lexy vagyok, ő meg Réka - mutatott a balomon lévő alacsony lányra.
 - Tudod idelent nem mindenkinek van ekkora, hófehér tollakkal borított szárnya - mutatott rá a tényre a Réka nevű.
 Elismerően hümmögtem. Nem mindenki szúrja ki a szárnyakat a varázslaton keresztül. Lexy mosolygott és különböző karácsonyi dalokat dúdolt.
 - Szóval ti tudjátok, hogy mi történt itt? - mutattam körbe.
 - Egy kicsit meleg volt és én szeretem a telet. - Ugrott le a szemüveges lány a padról.
 Felnevetett, majd a hóba borult. Elég nagy volt ahhoz, hogy ne üsse meg magát. Mozgatni kezdte a karját és a lábát, majd Réka segített neki felkelni. Lex megnézte a művét, majd rám mutatott.
 - Valahogy így képzeltem régen az angyalokat.
 - Azaz nem vagyok elég jó neked? - vigyorogtam rá, mire elvörösödött. Vagy lehet, hogy csak a hideg csípte ki az arcát.
 - Lexy úgy értette, hogy nem vagy egy tipikus angyal forma. Bár rikító kék szemed van és szó szerint napsárga hajad, de miért lennél itt lent? Pont ma? - szegezte a kérdést nekem Réka.
 - Elismerem nem egy szokványos dolog, hogy egy magamfajtát láttok ebben a környezetben, de a burkolt bókot köszönöm - keltem fel én is. - Igazából ma feljött egy démon innen és panaszkodott, hogy havazott. Véletlen nem tudtok róla valamit?
 A két lány összenézett és elnevették magukat. Annyi életenergia volt bennük és nem tűntek gonosznak. Mit követhettek el, hogy ide kerültek?
 - Mivel már két éve itt vagyunk és csak nyár, perzselő nyár volt, így gondolkodni kezdtünk. - Magyarázott Lex, majd Réka folytatta.
 - Csináltunk egy kis évszakváltást - vont vállat.
 - Ezt ti annak nevezitek? - nevettem fel és ha nem a saját szememmel látom, akkor nem hiszem el.
 Ezek a fiatalok megcsinálták azt, ami másoknak még eszébe sem jutott volna.
 - Olyan hirtelen jött ma reggel a hideg, hogy sokaknak még fel sem tűnt - vont vállat nemtörődöm módon Lexy.
 - Óh, hidd el. Ez - emeltem ki a szót -, mindenkinek feltűnt.
 - Gi - szólt oda nekem Réka. - Te csak miattunk jöttél le? Tudod egyáltalán, hogy hogyan sikerült ezt összehozni nekünk?
 - Áh, Karácsonykor történnek csodák - vigyorogtam rájuk. - Itt nem tudok semmit sem tenni, holnapra el fog olvadni a hó. Ahogy a varázslat is tovaszáll. Addig élvezzétek ki a dolgokat.
 Intettem és elindultam vissza az erdőbe, de még visszafordultam.
 - Miért a Pokolban kötöttetek ki, mikor a lényetekből is az sugárzik, hogy jók vagytok? - tettem fel az engem foglalkoztató kérdést.
 - Bezártuk az iskolánkat egy napra, de mire megérkeztek a rendőrök már megöltük egy tanárunkat - mosolygott aranyosan Réka és lepacsizott Lexyvel.
 - Aztán sajnos minket is leszedtek - vont vállat Lex, majd felhúzta a pulóverét, ami alatt szét volt lyuggatva. - Kár hogy Ő nem ide került, pedig szerintem élvezte volna velünk a hátralévő végtelen időt.
 Felnevettek, én pedig kissé sokkolva indultam meg vissza a Mennyekbe. Szerintem pont elég volt ma már az izgalom, inkább visszaültem a kedvenc felhőmre és onnan néztem le a kivilágított Földre. Lehunytam a szemeimet és a két lányra gondoltam és arra, hogy mire nem képes a képzelőerő.
 - Karácsonykor vannak csodák - vontam vállat és hátradőltem. Mára ennyi bőven elég volt.

2 megjegyzés:

  1. EZ MEG MI A F*SZOOOM?? :D:D:D Miért nem olvastam eddig? Kiakadtam. IMÁDOM :D:D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lol, ÉN miért nem olvastam eddig a kommented? 😂

      Törlés