Talán már most bocsánatot kérek...
Ajánlom Pepinek és Kijának. Kijának és Pepinek.
Finn kinyitotta a szemét és csak csendben figyelte a mellette halkan szuszogó férfit. Az ilyen alkalmakkor volt ideje elgondolkodni, hogy örökké tudná szeretni Poe Dameront, még akkor is, ha összeomlik az egész galaxis. El akarta mondani, hogy vele akar maradni. Maradni akart, addig, míg szereti őt. Kizártnak tartotta, hogy nélküle éljen, hogy nélküle létezzen. Nem akart úgy felkelni reggelente, hogy nincs mellette senki.
- Visszajövök. - Motyogta Poe álmos hangon és lassan kinyitotta a szemét, majd közelebb húzódott.
Finn pedig hitt neki. Ez a küldetés is olyan lesz, mint az előző. Maradj - ezt akarta mondani, mégse tette. Maradjon és szeresse őt tovább. - Ez sem volt jobb. Nem tudta milyen Poe nélkül élni.
- Maradjunk még így.
Nem akarta elengedni. Meg akarta állítani az időt és abban a pillanatban ragadni. Lehetetlent kért. Tudta.
Egyszer fel kellett szállnia a gépnek, aminek a sziluettjét Finn még sokáig próbálta kivenni a földről. A napszakok és az órák pedig összefolytak. Úgy érezte hiányzik valami fontos, az az ismeretlen fájdalom hirtelen vert ürességet a szívében. Még aznap megkapták a jelentést, Leia pedig nem nézett a szemébe.
És a galaxis nem omlott össze.
És másnap reggel Finn felkelt.
Nélküle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése