2017. október 30., hétfő

Momentum

További életképek, habár most nem előzményeket hoztam, hanem a jelent vittem tovább. Jó olvasást!


 Nemecseknek voltak olyan pillanatai, amikor nem figyelt arra, hogy mit csinál. Szinte reflexből tette a dolgokat és Boka minden ilyen alkalommal csodálva figyelte a másikat. Ilyen pillanatok voltak például, amikor Ernő a konyhában állt a pult előtt és próbált valami vacsorát összeütni. Közben mindig zenét hallgatott, a szavak és a dallam pedig akaratán kívül hagyták el a száját, nem figyelt rájuk. Volt, amikor musicaleket énekelt, volt, amikor mesék betétdalát, de mégis mindig az volt a legszebb, amikor valami régebbi magyar zenét kezdett el énekelni. Jani pedig csak lélegzetvisszafojtva bámulta őt. Nem akart közelebb menni, nem akarta megzavarni, csak nézni szerette volna őt az örökkévalóságig. Aztán a csengő hangja véget vetett az egésznek. Boka úgy érezte magát, mintha az idő újra elindult volna, hirtelen minden mozogni látszott és hangot adott ki magából. Megrázta a fejét, hátha akkor kitisztul a gondolkozása. Ernő a kaputelefon paneljéhez sietett, de még hátranézett Janira és szélesen elmosolyodott. 
 - Beengedsz, Papuskám? - A hangszóróból Csónakos hangja tört elő. Nemecsek lenyomott egy gombot és kinyitotta az ajtót, Andris fél perccel később már a nappaliban állt két szatyorral a kezében. 
 - Mi járatban? - érdeklődött kedvesen Ernő, miközben a lábán hintázott. A fehér kötény még mindig rajta volt, amit főzés közben szokott hordani, a konyhából pedig most éppen Cseh Tamás hangja szűrődött ki. 
 - Csele nem hagy otthon főzni, mondván, hogy elterelem a figyelmét az egészséges étkezésről. Én meg nem fogok nyúlkaján élni, ezért gondoltam hátha főzhetek itt, ti is jól jártok meg én is. 
 - Igazából én már elkezdtem...
 - Nem gáz, szívesen átveszem. - Azzal Csónakos odalépett Ernő mögé és kikötötte a kötényét, majd megpróbálta levenni róla. 
 - Nem, nem, legalább hagyd, hogy segítsek - nem próbált ellenkezni, tudta, hogy Nemecsek mennyire makacs tud lenni. 
 - Csak akkor, hogyha megígéred, hogy nem Cseh Tamást hallgatunk. Mármint elismerem a munkásságát meg minden, csak tudod akkor ott a 30y Csönded vagyok-ja is. - Nem várta meg a választ, már oda is lépett a pulton heverő laptophoz, hogy elindítson valami mást. 
 Boka nem nagyon szólalt meg, csak figyelte őket a pult másik oldaláról. Ernő krumplit pucolt, Andris fűszerezte a húst, közben Zsolti a béka már vagy negyedjére rúgta le a sas veséjét. (Valahogy nem érti, hogy Andris hogy képes ennyiszer meghallgatni ezt a számot, de nincs mit tenni, imádta a Belgát.) Az egész helyzet valahogy annyira idill volt, hogy muszáj volt rajta mosolyognia. 
 Boka úgy érezte, hogy a vacsorakészítésből nem vette ki a részét, így végül ő terített meg. Csónakos  közben bekapcsolta a nappaliban a tévét és addig kapcsolgatta, amíg nem talált egy mese csatornát háttérzajnak. 
 - Akkor most nálunk fogsz főzni zsírosabb kajákat, amíg Csele egészségesen akar étkezni? - kérdezte végül Boka. 
 - Ja, ne aggódjatok. Két hetet nem adok neki.
 - Szerintem azért erősebb az akarata, mint hogy csak két hétig bírja. 
 - Akarsz fogadni? - vigyorodott el Bandi. - Én nem ajánlok semmit, mert úgyis én nyerek. Fejenként egy doboz cigi - jelentette ki.
 - Szegény, ennyire nem bízol a kitartásában? - most már Nemecsek is mosolygott.
 - Miért, te mennyit jósolsz neki? - kérdeztek rá kíváncsian.
 - Egy hónap.
 - Még, hogy én nem bízok benne. Itt egyedül Jancsi barátunk hiszi el, hogy Csabi kibírja. 
 - Valakire számítania kell, ha rátok már nem lehet - vont vállat mosolyogva. Igazából mindannyian tudták, hogy a végén Csónakosnak lesz igaza. Mégis kezet fogtak a fogadásra. - De aztán ne szabotáld.
 - Kikérem magamnak, hát úgy ismertek engem? - Bandi mindig is jól tudta játszani a sértődöttet. 
 - Igen - vágták rá kórusban. Ezen mindhárman nevettek. 
 Csónakos végül este tíz fele indult hazafele Bokáéktól. Kikísérték őt a metróig, hazafele pedig a nagyjából ötperces utat kétszer olyan lassan tették meg, mint alapból szokták. Próbálták kiélvezni az ősz utolsó estéit. Lassan télbe fordul az idő. 

***

 A vizsgák vészesen közeledtek - jó volt még egy hónap, de egy hónap siralmasan kevés idő - és Kolnay már lassan ki se látott a házi feladatok közül, arról nem is beszélve, hogy gyakorlata is rengeteg volt. Nagyjából három neurológia tankönyv volt nyitva előtte, a papírok szanaszét az íróasztalán, a feje pedig már kezdett hasogatni. Sóhajtva dőlt hátra a székén, amikor a telefonja csilingelt egyet. Tanulás közben általában leszokta némítani, mert képes végig inkább messengeren elütni az időt, mint sem arra koncentrálni, ami fontos. A kijelzőn ott villogott az "Anyaszomorító" becenév, amit még akkor adott Barabásnak, amikor a program bevezette ezt a funkciót. 

  Anyaszomorító
    beengedsz meg ma vagy itt kell halalra fagynom?

 Mielőtt felkelt volna a székéből gyorsan választ pötyögött, szintén ékezet nélkül, mert úgy sokkal könnyebb (egyedül Boka vette a fáradtságot, hogy mindig ékezettel írjon) és az ajtóhoz szaladt, hogy beengedje a másikat. 
 - Tetszik a gatyád, bár a piros jobban áll - lépett be az ajtón Zsombor, Pali erre a mondatra végigpillantott magán. Egy kék bokszer volt rajta és egy mesefigurás póló, amit csak alvásra használ. Délután fél három volt, felöltözni még nem volt kedve. 
 - Nem, mert a kék - jelentette ki. 
 - Piros.
 - Kék.
 - Piros. 
 - Mindegy - csóválta meg a fejét mosolyogva. Öt perc múlva úgyis találnak valami mást, amiben nem értenek egyet. 
 - Hoztam egy szatyor nasit, meg sok csokit, hogy működjön az agyad, bár őszintén remélem, hogy nem tanulni akarsz, amíg itt vagyok - halk puffanással ért földet a szatyor és a következő pillanatban már Kolnay ágyán feküdtek mindketten, Barabás kezei a másik pólója alatt, Pali pedig talán még egy kicsit örült is neki, hogy ma még nem öltözött fel. Aztán egy hangos nyávogás zavarta meg őket, majd a hang gazdája felugrott az ágyra. Zsombor egy fekete-fehér foltos macskával találta szembe magát. 
 - Mi ez a dög? 
 - Nem dög, hanem macska, és van neve, Apex - Barabást nemes egyszerűséggel lelökte magáról, és a macskát az ölébe vette.
 - Lecserélsz egy macskára? Egyáltalán mióta van macskád?
 - Már vagy hét éve, köszi, hogy figyelsz rám, amúgy. Hanyadjára is vagy itt? 
 - Nem tehetek róla na, szivacs agyam van.
 - Inkább csak szimplán egy hülye fasz vagy - vigyorodott el. 
 - Tudod ki a hülye fasz - megint Kolnay fölé hajolt. Most nem hagyta magát lecserélni a macskára. 

***

 Geréb négy óra után nem sokkal (na jó, fél órával) ért a Vörös Sárkány elé. Próbált nem elkésni, de valahogy a tegnapi nap hatalmas forgalom volt, a takarítás sokáig tartott és vagy reggel hét volt mire végre letudott feküdni aludni. Tudta, hogy Feri nem mondana semmit a késésre, mégis kicsit aggódott miatta. Lassan ült ki a zavarodottság az arcára, amikor felfogta, hogy a rácsok zárva vannak. Körülnézett, hátha valamelyik Vörös Sárkányos is odaérte-e már, de nem talált senkit. A nagyja valószínűleg fogta magát és hazament, miután látta, hogy zárva van a hely, az idősebbik Pásztor pedig mindig később szokott jönni, így ő sem volt sehol. Tanácstalanul vette elő a telefonját a zsebéből és kereste ki a névjegyek között Feri számát. 
 - Mondjad - a hangjából nyugtalanság szűrődött ki, Dezső hirtelen azt is elfelejtette, hogy mit akart tőle kérdezi. A némaság kezdett kínossá válni, megköszörülte a torkát. 
 - Őőő, itt Geréb - kezdett bele.
 - Tudom, kiírja. - Hallhatóan kezdte elveszteni a türelmét, így kénytelen volt összeszedni magát és kinyögni végre, hogy miért hívta. 
 - Nem vagyunk ma nyitva? 
 - Bassza meg, de - azzal Áts ki is nyomta a telefont. Habár okosabb nem lett, jobb ötlete nem volt, mint várni. Valószínűleg Feri nemsokára megjelenik, kinyit és akkor minden megy tovább. Legalábbis ezzel próbálta vigasztalni magát, pedig őszintén szólva nagyon rossz előérzete volt. 

***

 A vasárnapok mindig kikapcsolódásnak számítottak a húzós szombatok után. Ilyenkor tényleg csak azok jártak be, akik szerettek oda járni, vagy csak a vasárnapjuk volt szabad. Így egészen korán betudtak zárni. A hideg levegő hirtelen csapta meg őt, ahogy kilépett az épület ajtaján. Aztán balra nézve Ádámot és Gerébet találta, akik éppen a nap utolsó, vagyis így hajnali három körül inkább az első cigijét szívták. Ő maga pár éve leszokott már, ellenben most valahogy mégis rátört az érzés, hogy elszívna egyet. Ádám szó nélkül tartotta fel a dobozt, amikor Feri melléjük lépett, ő pedig kivett egy szállal. Valamiért megmaradt szokás, hogy gyújtó mindig van nála. Lassan fújta ki a füstöt. 
 - Na, én szerintem elbúcsúzok, majd holnap - biccentett feléjük Pásztor, és elindult a Corvin felé, hogy elérjen egy villamost. Feri Dezső mellé lépett és ő is nekidőlt a falnak. Egy darabig csöndben álltak egymás mellett. 
 - Mi a baj? - kérdezte aztán az alacsonyabbik. Biztos volt benne, hogy észrevette rajta, hogy valami nem oké. Az sem segített, hogy már lassan negyven órája talpon van. 
 - Nem aludhatnék ma nálad? - Nem volt annyi lelki ereje, hogy válaszolni tudjon és nem is nagyon akart. Dezső arcára kiült a meglepettség, bólintott egyet. A következő mozdulatát végig se gondolta, ösztönből jött, Geréb pedig belesimult a csókba. A kezéből a cigi a földön landolt, két kézzel fogta a másik arcát és próbálta minden frusztráltságát ezzel az egy csókkal levezetni. Kicsit úgy érezte, mintha kihasználta volna a másikat. 

 Már lassan reggelbe fordult a hajnal, de még akkor sem volt képes elaludni. Aggódott az apja miatt, hiányzott a saját ágya, de egyszerűen nem tudott volna hazamenni. Nem is mert hazamenni. Félt, hogy az üres lakás falai is csak idegességének visszhangjaivá válnának.
 Óvatosan mozdult meg, próbálta nem felkelteni a mellkasán fekvő Gerébet. Aztán, amikor kiakart mászni az ágyból a másik álmosságtól lapos pillantásaival találta szembe magát. 
 - Hova mész? 
 - Sehova csak a teraszra, kicsit kiszellőztetem a fejem, rendben leszek - mosolyodott el halványan. Erősen próbált nem gyengének látszani. Pedig ő most iszonyatosan gyengének érezte magát. 
 - Feri, tudom, hogy valami nincs rendben - megpróbált ellenkezni, aztán rájött, hogy ez a barna hajú fiú - férfi, itt átlát rajta. Még mindig nem tudta volna megmondani, hogy mi van köztük, de most egy kicsit úgy érezte magát, mintha megnyílhatna előtte. 
 - Apám kórházban van - nyögte ki zavartan. 
 - Baszd ki - ennyit tudott válaszolni rá. - Sajnálom. 
 - Nem kell, nem a te hibád. Nem is értem az emberek, ilyenkor miért sajnálkoznak... Mindegy. Kimentem. - Kicsit hangosabban sikerült becsuknia az ajtót, mint szerette volna. Tényleg ráfért volna már egy kiadós alvás. 

1 megjegyzés: