Na szóval, mondanám, hogy fandomdebüt, de igazából már Lexy írt egy PUF ficet, így annyira mégsem az, de tőlem ez az első, és amúgy hosszú idő óta most írtam először bármit is, szóval azt hiszem hurrá? Párosítás nincs benne, de azért remélem a nagyon szoros köteléket érzitek Boka és Csónakos között, és amúgy biztos, hogy ooc, de hát ezt már megszokhattuk tőlem. Ja és amúgy időben bármikorra belehet pakolni, de maguk a srácok olyan 18-19 környékén lehetnek itt. És ha már ennyit pofáztam itt az elején, akkor jó olvasást. (Angst?)
Egy hideg őszi éjjelen, pontosabban hajnali fél háromkor, Boka Jánost egyedül Csónakos erős szorítása rángatta vissza az öngyilkosság keskeny pereméről. A Margit Híd szélén állt, ugrásra készen, amikor Csónakos elkapta a karját és átrángatta őt a másik oldalra, a biztonságba, ahol egyelőre egy vastag betonréteg választja el őket a zubogó Dunától.
- Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? - A fények nem világítják meg Boka arcát, még inkább a sötét felé fordítja fejét. Választ nem ad. - Nem lehetsz ennyire önző! - Kel ki magából Csónakos. Próbálja megtartani a nyugalmát, próbálja nem bántani Bokát, és megakarja őt érteni. Meg is tudná, most mégis a saját érzelmei villognak a szemei előtt. - Milyen csapat a kapitányát vesztett csapat? A többiek nem tudnak nélküled élni, mi nem tudunk nélküled élni... - Megremeg a hangja. - É-én nem tudok nélküled élni. - A könnyeivel küszködik már vagy percek óta, de az első forró cseppek most találnak utat a szabadságuk felé. Szinte végigégeti a kihűlt arcát. És a következő pillanatban Bokában eltörik valami. Zokogva borul Andris vállára.
- Nagyon sajnálom. - Csónakos közelebb húzza őt magához és szorosan átöleli.
- Kérlek sose hagyj itt, Papus. - Boka arcára egy keserű mosoly ül ki.
Még percekig úgy maradnak, szorosan, egymás ölelésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése