Gina:
Ásítva nyitottam ki a szemem. Igen, most már biztos vagyok benne, hogy nem kellett volna megnéznem még egy részt. Nyűgösen fordultam át a másik oldalamra, mikor csukott ajtómnál kopogás hallatszódott. Aztán meg se várva a válaszom, egy kis részen bevilágított a Nap.
- Anya azt üzeni ideje felkelni. - Jött be kisebbik öcsém és a székre állva, felkapaszkodott az emeletes ágyamhoz.
- Mindjárt. - Morogtam a párnába és abban reménykedtem, hogy lelép.
Azonban a családomban nem létezett olyan, hogy magánszféra, így általában, ha csak egy kicsit is nyitva hagyom az ajtóm, az nekik zöld utat jelent, hogy besétáljanak.
- Giiinaaa! - Szaladt be Alexa, majd bebújt a kis gardróbomba.
- Menjetek már ki! - Szóltam rájuk, de egyik fülükön be, a másikon ki.
- Meg akar verni! - Nevetett húgom és én már tudtam, hogy megint valamit csinált idősebbik öcsénkkel.
Ezt legfőképp akkor tudtam biztosra mondani, mikor az emlegetett szamár megállt az ajtómnál és idegesen nézett szét, majd belépve, széthúzta az ágyam alatti függönyt, ami a ruhatáram rejtette. Na meg Alexát.
- Anyaaa! - Sikította a tesóm, miközben Darius nekiesett és csikizni kezdte.
- MENJETEK MÁR KIFELÉ! - Ordítottam rájuk, most már tényleg kikelve magamból.
Ekkor megjelent jóanyánk és kiküldte az összes tesómat a szobámból. Persze még odaszúrta, hogy tényleg ideje lenne felkelni, de abban a pillanatban semmi nem érdekelt, csak "még öt perc".
- Gyere reggelizni, mert elpakolunk, ha nem! - Szólt be apa is, mire felültem, mint egy zombi. - El kell vinnünk öcséidet edzésre, meg húgodat átvisszük a könyvesboltba.
Bólintottam, hogy megértettem és kitakarózva, leugrottam az ágyról. Szerencsére nem volt olyan magasan, mint egy átlagos emeletes ágy, de én imádtam, mert apáék csinálták nekem. Kinyújtózkodtam és leguggolva elkezdtem keresgélni a ruhák közt. A tegnapi Sex Pistols-os pólóm tökéletes lesz, az új farmer gatyámmal, meg a converse tornacipőmmel. Szóval csak a szokásos szettet vettem fel. Aztán kitántorogtam a konyhába és a legnagyobb nyugalomban elkezdtem enni. Telefonomat elővéve megnéztem mi hír a nagyvilágban, majd egy gyors elpakolás után felhívtam a barátomat.
- Szia, kicsim! - Hallottam meg mosolygós hangját.
- Szia, Ross! - Köszöntem én is. - Át tudsz jönni? Anyáék két kicsit elvitték edzésre, húgomat meg könyvesboltba, ami azt jelenti, hogy majd holnap jönnek, ha Alexán múlik.
Azt mondta, ha már macskája nem lehet, akkor a könyveit szaporítja. Tipikus.
Azt mondta, ha már macskája nem lehet, akkor a könyveit szaporítja. Tipikus.
- Benne vagyok. - Hallottam, hogy valamit hátraszól öccsének.
Közben, ahogy járkáltam a házban, beleakadtam kisebbik öcsém stoplis cipőjébe.
- Ross, lehet, hogy egy fél óra múlva gyere? - Kérdeztem, miközben felvettem a darabot. - El kell vinnem valamit babásnak.
- Persze, akkor fél óra múlva nálatok. - Köszönt el és lerakta.
Bezártam mindent és elindultam a pályára. Nagyjából tíz percnyi sétára lehetett tőlünk és abból ítélve, hogy anyáék nem jöttek vissza, nem vették észre, hogy a legfontosabb lemaradt az edzős cuccból. Fülemben szólt a legújabb Metallica album és jól éreztem magam a bőrömben. Aztán hirtelen a zenén keresztül is meghallottam azt a bizonyos csattanást, majd sikítások törtek fel. Először megdermedtem, majd miután megláttam a fehér autót, futásnak eredtem, miközben a fejemben csak egy mondat zúgott. Ez nem történhet meg!
- Oh, atyám! - Kaptam a szám elé a kezem és nem törődve a dudálással, a roncsokhoz futottam.
A mai napig le tudnám írni azt az érzést, ami akkor elfogott, mikor megláttam a vért. Rengeteg volt és nekem felfordult a gyomrom.
- Gina! - Nyöszörgött Alexa és mivel ő ült az ajtó mellett, oda tudtam menni hozzá.
Addig fogtam a kezét és nyugtatgattam a könnyeimen keresztül, míg meg nem jött a felmentés. Nem tudom mennyi idő telt el, míg megérkeztek a mentősök és a tűzoltósok. Én egyedül azt a fekete füstöt néztem, ami nemrégiben kiszállt a kamion ablakából, előtte pedig a sofőr szájából. A sokknak tudtam be és nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Aztán elrángattak a húgom mellől, aki zokogva kérte, hogy hagy maradjak ott. Én pedig csak a szirénákat hallottam és a fülem zúgását. Aztán hirtelen ott vitték el mellettem egy hordágyon és én felkeltem, hogy megkérdezzem hova viszik, mikor egy kisebb lökés hullám ért hátulról. Tudtam mi történt, de az éles sikoly és a hőség, ami mögülem jött, ráébresztett arra, ez nem lehet álom.
~~~~
Papírok. Rohadt papírokat kellett kitöltenem, miszerint elvállalom, hogy én leszek a húgom gyámja, amíg el nem telik az az egy év, és be nem tölti a megfelelő kort. Akármit tettek elém, már írtam is alá. Bármit megtettem volna, hogy az utolsó életben maradt közeli család tagom velem maradhasson.
Napok óta ment ez az intézkedés, addig Alexa a kórházban feküdt és gyógyult. Miatta tartottam magam és próbáltam nem elsírni a maradék könnyeimet. Hiszen minden nap bementem hozzá és csak csendben ültem az ágya mellett.
- Jobban vagy? - Kérdeztem meg minden egyes alkalommal, mikor beléptem.
Ő viszont megrázta a fejét, mintha csak azt akarta volna kérdezni: "Szerinted, hogy lennék?" Szóval a kommunikáció lecsökkent nálunk a mínusz egyre, de legalább élt. Három bordája tört, kettő zúzódott. A térdébe csavarokat kellett rakni, míg az alkarja be volt gipszelve. Mellette kisebb horzsolások voltak és persze a lelkén lévő folt, miszerint egyedül ő jutott ki élve.
~~~~
Fájt minden egyes nap felkelni. Lefutni a kötelező köröket és visszazuhanni az álmokba. Hiányzott, hogy reggelente a kicsik veszekedésére keljek, vagy arra, hogy apa a lábamnál fogva próbál lehúzni az ágyról. Egyedül a mankó kopogása jelezte, hogy húgom már felkelt és a konyhában járkál. Erőtlennek éreztem magam, ahogy én is felébredtem, de kivánszorogtam hozzá.
- Szia! - Köszöntem.
A kávéért nyúltam, de alig volt már benne. Érdeklődve néztem a húgomra, akinek sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, de még így is a laptop képernyőjét bámulta.
- Mikor aludtál utoljára? - Kérdeztem, mire laposakat pislogva, felnézett rám, majd ki az ablakon.
- Reggel van? - Ráncolta a homlokát.
- Na jó, nyomás aludni. - Sétáltam mellé, és ellenkezését figyelembe se véve, felsegítettem.
Elbicegett az ágyáig, majd miután betakartam, sírva fakadt. Ott maradtam vele, míg el nem aludt.
~~~~
Hónapok teltek el és úgy éreztem, hogy elértem a tűrés határomat véglegesen. Ross megszakított velem minden kapcsolatot, miután közöltem vele, hogy nem tudok vele annyi időt tölteni, mint előtte. A munka mellett figyelnem kellett Alexa rehabilitációs felépülését is, hogy ki ne hagyjon egy gyógytornát se, különben nem fog tudni soha többé normálisan lábra állni.
- Ha a beszédhibát kinőtted, akkor ez is menni fog! - Győzködtem, miközben elvettem tőle a mankót és betereltem a tornászhoz.
Ő hitt nekem, de magában nem, így elhúzódott a folyamat. A gyakorlat pedig nem kevésbe került, ami Alexának még stresszesebbé tette. Tudta, hogy fel kell gyógyulnia minél hamarabb. Amíg reggel a boltot csináltam, addig este a helyi kocsmában pultosként munkát vállaltam hétvégente. Hiába kaptunk a család tagok elvesztése miatt pénzt, egy köteg zöldhasú nem fogja pótolni anya híres főztjét. Alexa addig elvégezte az iskolát és mellette a laptopját bújta egész nap. Kíváncsi voltam mi olyan érdekes, de elengedtem a gondolatot annyival, hogy biztosan új sorozatra akadt, ami nem engedi a bűvköréből. Hálás is lehettem volna neki, hogy addig is eltereli a húgom figyelmét, de nem tudtam az lenni.
~~~~
Véletlen volt mikor a szemem sarkából megpillantottam, hogy valami furcsa oldal van megnyitva a laptopon.
- Elmentem zuhanyozni! - Szólt be a konyhába Alexa és elsétált.
Pont mikor már kezdtem megszokni, hogy mindig hallom a kopogását, elvették tőle a mankót, azzal az érvvel, hogy meggyógyult. Persze sántított még egy kicsit, de egyre többször járt el csak úgy sétálni a környéken. Sokáig elmaradt mindig, de tudtam, hogy hazatalál. Megvártam, míg a víz folyni kezd a fürdőben, és csak utána vetettem egy behatóbb pillantást a gépre. Rengeteg oldal meg volt nyitva és mind valami kifejezésre keresett rá.
"Démon. Gyilkosság. Fekete füst."
Elakadó lélegzettel olvastam el újra és újra. "Fekete füst". Szóval aznap nem csak képzelődtem? Ha Alexa is látta, akkor csak nem nálam van a baj. Még inkább beleástam magam a honlapba és észre sem vettem, hogy a tulajdonosa mellém ért.
- Tudtommal azaz én gépem. - Csapta le a tetejét úgy, hogy még én is felszisszentem.
- Úgy gondolod anyáékat démonok ölték meg. - Nem kérdeztem.
Csak egy szimpla kijelentés volt, amire nem érkezett válasz.
- Alexa, tudom, hogy fáj, de nem okolhatod a természetfelettit! - Álltam fel, de még így is magasabb volt nálam, így csak a kisugárzásommal próbáltam meggyőzni.
Ő viszont egyszerűen fogta a gépét és kisétált a helyiségből. Éreztem, hogy nem hagyhatom ennyiben, de akkor nekem kellett először felfognom, hogy mi történik körülöttem.
Lehet, hogy nem a legokosabb döntésem volt követni a húgomat az egyik "sétájára", de mégis megtettem, és akaratlanul elindítottam valamit, amibe utána már semmi beleszólásom nem volt. Felvettem egy kapucnis pulóvert és próbáltam nem észrevehetően mögötte osonni. Szóval egy-egy útszakasszal lemaradva, mindig ott voltam a nyomába és szerencsére nem igazán jutott eszébe, hogy bárki követheti. Az első szembetűnő dolog az volt, hogy kevésbé sántított, mintha előttem menne. A másik, hogy valami lelógott az oldaláról, amire olyan távol, ahol én álltam, nem tudtam rájönni mi lehet az. Mikor pedig legalább kettő órája sétáltunk, akkor végre a távolból meghallottam a zajt. Közelebb érve, szinte fájt a szememnek az éjszaka sötétje után, a kis kocsmának a reklám fénye, ami pirosan világítva adta tudtomra, hogy éppen a "Harvelle's Roadhouse"-nál vagyok. Mire beértem Alexát, ő már régen bevonult a romos épületbe. Gondolkodtam, hogy most mit tegyek, de a hangokból ítélve sokan lehettek bent, így a maradás mellett döntöttem. Talán el tudok vegyülni. Legalábbis ezt gondoltam egészen addig, míg át nem léptem a küszöböt és meg nem láttam azt a rengeteg fegyvert. Először levert a víz, aztán mintha mindig is ezt csináltam volna, a pulthoz léptem.
- Egy tequila lesz. - Mondtam a szőke lánynak, aki nem sokkal lehetett idősebb nálam.
Igen, inni akartam, mert ezt nem lehetett ép ésszel elviselni.
- Kettőt! - Hallottam hirtelen magam mellől egy hangot. - Én állom.
Oldalra fordítottam a fejem és még a szívem is leállt egy pillanatra. Ott ült mellettem egy igazi félisten, aki éppen megköszönte a szőkeségnek a piát, majd felém tolta a sajátomat.
- Arra, hogy találkoztunk. - Emelte magasba, és én is így tettem.
Lehet, hogy nem a legokosabb döntésem volt követni a húgomat, de ha nem teszem, akkor sosem ismerem meg, Dean Winchestert.
Két körrel később kezdett melegem lenni a pulóverben és eszembe jutott miért is jöttem. Óvatosan hátrafordultam, és szinte azonnal szembe ötlött az egyik sarokban a húgom. Éppen valakikkel jót beszélgetett, aztán felkeltek és elindultak kifelé. Úgy döntöttem, követem őket, nehogy valami meggondolatlanságot tegyen.
- Én nem tenném. - Állított meg az előbb megismert férfi hangja.
- Miért? - Kérdeztem, és mikor láttam, hogy Alexa elhagyja a kocsmát, végre levettem a felsőmet.
- Először is, mert azok az emberek csak toboroznak. Másodszor pedig, mert túl jó a pólód ahhoz, hogy kiengedjelek azon az ajtón. - Kacsintott és én tudtam, hogy jó választás volt az AC/DC-s felsőm.
- Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, de az a lány velük a húgom volt. - Mutattam az ajtó felé és el is indultam.
- Te is Martens vagy? - Jött most a hang a pult mögül és hitetlenkedve nézett rám. - Egyáltalán nem hasonlítotok Alexával. Amúgy nyugalom, mindig épségben visszatérnek a vadászatról. Vigyáznak rá.
Lehet, hogy nyugtatásként szánta, de én pillanatok alatt lesápadtam. Vadászat?
- Túl sok volt a tequila. - Biccentettem és kisiettem az ajtón.
Hirtelen csapott meg a hűvös levegő, de nagyon jól esett. A benti zaj lecsökkent, ahogy az ajtó hangszigetelt. Azonban a Nap már kezdett felkelni. Úgy döntöttem hazamegyek és otthon egy alapos fejmosással várom majd a testvérem.
- Hazavigyelek? - Állt meg mellettem egy gyönyörű, fekete Impala és benne a pasas ült.
- Köszi, de ismerem a módszereidet. - Nevettem fel. - Előbb leitatsz, aztán "haza" viszel. Persze... Melyik csaj dől be ennek?
Egy pillanatra döbbent képet vágott, majd megállt mellettem.
- Dean Winchesternek, nem az a stílusa. - Nyitotta ki az anyós ülés felőli ajtót. - Hacsak te be nem invitálsz a házba.
Mint egy kicseszett vámpír. Ez volt az első gondolatom, mégis inkább csak lassan, kételyekkel telve, de beültem mellé. Csak jobb egy menő autóban utazni haza negyed óra alatt, mint két óra gyaloglás. Legalábbis ezt hittem.
Mikor Dean közölte velem, hogy Alexa nagyon jó démon vadász, akkor az első reakcióm az volt, hogy képen röhögtem. Ugyanis az én húgom maximum a könyves pasikra vadászik, meg talán a pillangókra a hátsó kertben, de hogy démonokra? Nagy szarvak, meg piros bőr? Nem tudtam elhinni. Vagy csak nem akartam. Aztán a Winchesteren volt a sor, hogy megdöbbenjen. Azt hitte mindenről tudok, ezért kezelte ennyire könnyen, de miután rájött, hogy fogalmam sincs miről beszél, csendben maradt. Azt mondta nem akar belerángatni ebbe.
- Már éppen eléggé benne van a húgom, szóval mesélj és én vagy elhiszem, vagy nem. - Dőltem hátra az ülésen és rám jött az aludhatnék. Mégis Dean hangja fent tartott, miközben elmesélte miféle szörnyűségek lakoznak a sötétben és persze a fényben is. Szó nélkül végig hallgattam, aztán mikor elértük a város határt, kirakattam magam.
- Köszönöm a fuvart. - Néztem be az ablakon.
Ő csak intett egyet, miszerint semmiség az egész, aztán elhajtott. Nem hittem volna, hogy évekkel később ismét összefutunk Ellen kocsmájában.
Alexa fáradtan esett haza ötkor és csendben lezuhanyzott. Mivel azonnal a fürdőbe vette az irányt, észre sem vette, hogy én a szobájában vagyok és várom, hogy elmagyarázzon mindent. Természetesen megijedt tőlem, mert nem várta, hogy ébren leszek. Aztán faggatni kezdtem, mire mindent bevallott. Hogy mióta gyógyulttá nyilvánították, azóta jár el Ellen-ékhez. Hogy démonokra, vámpírokra, vérfarkasokra és hasonló szörnyekre vadászik. Hogy nem akart belekeverni, de nem bírta megállni, hogy ne enyhítse anyáék elvesztését.
A vége az lett, hogy mindketten sírtunk és megígérte, hogy a következő este elvisz engem egy egyszerűbb vadászatra. Így is lett. Ott megismerkedtem Sam Winchesterrel, aki a tegnapi sofőröm öccse volt. A többi pedig jött magától. Ebből az ördögi körforgásból lehetetlen volt megszökni és lehet, hogy nem is akartunk már kilépni. Teljesen kitöltötte a gondolatainkat, és egy idő után fontosabb volt, hogy legyen egy új tőröm, vagy fegyverem, mint az, hogy reggel fel kell-e tölteni az árukészletet, vagy sem. Lassan lemaradoztunk a város életéből, és úgy tűnt, még csak észre sem veszik. Hamar találtak a helyemre másik munka erőt. Így mindent hátrahagyva, elindultunk, hogy minden egyes vadászattal, egyre jobbak legyünk. Nem a bosszú hajtott minket, hanem az, hogy másokkal ez ne történhessen meg, mint ami velünk.
Nagy levegőt vettem és ránéztem a mellettem ülőre.
- Szóval Ellenék kocsmája volt az kiinduló pontotok? - Fordult felém Dean, teljes testével.
Bólintottam. Most már tudja, hogy mivel töltöttük azt a pár évet. Hisz csak nagy ritkán, véletlenül futottunk össze.
- Utána rengeteg helyen voltunk és megtudtuk, hogy kik is vagytok ti, Winchesterek. - Próbáltam elhülyéskedni a dolgot.
- És nem kerültetek el minket? - Nézett rám azzal a félmosollyal, amit annyira szeretek. - Sőt, néha úgy éreztem, hogy direkt arra vártok, hogy mikor térünk be megint Ellen-hez.
Belebokszoltam a vállába. Szerencse, hogy legalább ő semmit sem változott, ha már a világ a feje tetejére állt.
Belegondoltam, milyen jó is volt otthon minden reggel arra kelni, hogy anya a kicsikkel vitatkozik. Csak akkor tudod értékelni, ha már elvesztetted. Erre én magamnak kellett, hogy rájöjjek. A szobám piros fala. A szobák furcsa elrendezése, mintha mindig hozzátoldottak volna a házhoz apáék, ami igaz is volt. Aztán hirtelen beugrott valami.
- Dean! - Néztem rá izgatottan. - Tudom hol lehet most Alexa!
- Hol? - Kérdezte, de már kelt is fel a motel ágyáról, hogy elindulhassunk.
Én kissé bárgyú mosollyal, de kiejtettem a számon a szót, amit már régóta nem használtam.
- Otthon.
Ő viszont egyszerűen fogta a gépét és kisétált a helyiségből. Éreztem, hogy nem hagyhatom ennyiben, de akkor nekem kellett először felfognom, hogy mi történik körülöttem.
~~~~
Lehet, hogy nem a legokosabb döntésem volt követni a húgomat az egyik "sétájára", de mégis megtettem, és akaratlanul elindítottam valamit, amibe utána már semmi beleszólásom nem volt. Felvettem egy kapucnis pulóvert és próbáltam nem észrevehetően mögötte osonni. Szóval egy-egy útszakasszal lemaradva, mindig ott voltam a nyomába és szerencsére nem igazán jutott eszébe, hogy bárki követheti. Az első szembetűnő dolog az volt, hogy kevésbé sántított, mintha előttem menne. A másik, hogy valami lelógott az oldaláról, amire olyan távol, ahol én álltam, nem tudtam rájönni mi lehet az. Mikor pedig legalább kettő órája sétáltunk, akkor végre a távolból meghallottam a zajt. Közelebb érve, szinte fájt a szememnek az éjszaka sötétje után, a kis kocsmának a reklám fénye, ami pirosan világítva adta tudtomra, hogy éppen a "Harvelle's Roadhouse"-nál vagyok. Mire beértem Alexát, ő már régen bevonult a romos épületbe. Gondolkodtam, hogy most mit tegyek, de a hangokból ítélve sokan lehettek bent, így a maradás mellett döntöttem. Talán el tudok vegyülni. Legalábbis ezt gondoltam egészen addig, míg át nem léptem a küszöböt és meg nem láttam azt a rengeteg fegyvert. Először levert a víz, aztán mintha mindig is ezt csináltam volna, a pulthoz léptem.
- Egy tequila lesz. - Mondtam a szőke lánynak, aki nem sokkal lehetett idősebb nálam.
Igen, inni akartam, mert ezt nem lehetett ép ésszel elviselni.
- Kettőt! - Hallottam hirtelen magam mellől egy hangot. - Én állom.
Oldalra fordítottam a fejem és még a szívem is leállt egy pillanatra. Ott ült mellettem egy igazi félisten, aki éppen megköszönte a szőkeségnek a piát, majd felém tolta a sajátomat.
- Arra, hogy találkoztunk. - Emelte magasba, és én is így tettem.
Lehet, hogy nem a legokosabb döntésem volt követni a húgomat, de ha nem teszem, akkor sosem ismerem meg, Dean Winchestert.
~~~~
Két körrel később kezdett melegem lenni a pulóverben és eszembe jutott miért is jöttem. Óvatosan hátrafordultam, és szinte azonnal szembe ötlött az egyik sarokban a húgom. Éppen valakikkel jót beszélgetett, aztán felkeltek és elindultak kifelé. Úgy döntöttem, követem őket, nehogy valami meggondolatlanságot tegyen.
- Én nem tenném. - Állított meg az előbb megismert férfi hangja.
- Miért? - Kérdeztem, és mikor láttam, hogy Alexa elhagyja a kocsmát, végre levettem a felsőmet.
- Először is, mert azok az emberek csak toboroznak. Másodszor pedig, mert túl jó a pólód ahhoz, hogy kiengedjelek azon az ajtón. - Kacsintott és én tudtam, hogy jó választás volt az AC/DC-s felsőm.
- Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, de az a lány velük a húgom volt. - Mutattam az ajtó felé és el is indultam.
Lehet, hogy nyugtatásként szánta, de én pillanatok alatt lesápadtam. Vadászat?
- Túl sok volt a tequila. - Biccentettem és kisiettem az ajtón.
Hirtelen csapott meg a hűvös levegő, de nagyon jól esett. A benti zaj lecsökkent, ahogy az ajtó hangszigetelt. Azonban a Nap már kezdett felkelni. Úgy döntöttem hazamegyek és otthon egy alapos fejmosással várom majd a testvérem.
- Hazavigyelek? - Állt meg mellettem egy gyönyörű, fekete Impala és benne a pasas ült.
- Köszi, de ismerem a módszereidet. - Nevettem fel. - Előbb leitatsz, aztán "haza" viszel. Persze... Melyik csaj dől be ennek?
Egy pillanatra döbbent képet vágott, majd megállt mellettem.
- Dean Winchesternek, nem az a stílusa. - Nyitotta ki az anyós ülés felőli ajtót. - Hacsak te be nem invitálsz a házba.
Mint egy kicseszett vámpír. Ez volt az első gondolatom, mégis inkább csak lassan, kételyekkel telve, de beültem mellé. Csak jobb egy menő autóban utazni haza negyed óra alatt, mint két óra gyaloglás. Legalábbis ezt hittem.
~~~~
Mikor Dean közölte velem, hogy Alexa nagyon jó démon vadász, akkor az első reakcióm az volt, hogy képen röhögtem. Ugyanis az én húgom maximum a könyves pasikra vadászik, meg talán a pillangókra a hátsó kertben, de hogy démonokra? Nagy szarvak, meg piros bőr? Nem tudtam elhinni. Vagy csak nem akartam. Aztán a Winchesteren volt a sor, hogy megdöbbenjen. Azt hitte mindenről tudok, ezért kezelte ennyire könnyen, de miután rájött, hogy fogalmam sincs miről beszél, csendben maradt. Azt mondta nem akar belerángatni ebbe.
- Már éppen eléggé benne van a húgom, szóval mesélj és én vagy elhiszem, vagy nem. - Dőltem hátra az ülésen és rám jött az aludhatnék. Mégis Dean hangja fent tartott, miközben elmesélte miféle szörnyűségek lakoznak a sötétben és persze a fényben is. Szó nélkül végig hallgattam, aztán mikor elértük a város határt, kirakattam magam.
- Köszönöm a fuvart. - Néztem be az ablakon.
Ő csak intett egyet, miszerint semmiség az egész, aztán elhajtott. Nem hittem volna, hogy évekkel később ismét összefutunk Ellen kocsmájában.
~~~~
Alexa fáradtan esett haza ötkor és csendben lezuhanyzott. Mivel azonnal a fürdőbe vette az irányt, észre sem vette, hogy én a szobájában vagyok és várom, hogy elmagyarázzon mindent. Természetesen megijedt tőlem, mert nem várta, hogy ébren leszek. Aztán faggatni kezdtem, mire mindent bevallott. Hogy mióta gyógyulttá nyilvánították, azóta jár el Ellen-ékhez. Hogy démonokra, vámpírokra, vérfarkasokra és hasonló szörnyekre vadászik. Hogy nem akart belekeverni, de nem bírta megállni, hogy ne enyhítse anyáék elvesztését.
A vége az lett, hogy mindketten sírtunk és megígérte, hogy a következő este elvisz engem egy egyszerűbb vadászatra. Így is lett. Ott megismerkedtem Sam Winchesterrel, aki a tegnapi sofőröm öccse volt. A többi pedig jött magától. Ebből az ördögi körforgásból lehetetlen volt megszökni és lehet, hogy nem is akartunk már kilépni. Teljesen kitöltötte a gondolatainkat, és egy idő után fontosabb volt, hogy legyen egy új tőröm, vagy fegyverem, mint az, hogy reggel fel kell-e tölteni az árukészletet, vagy sem. Lassan lemaradoztunk a város életéből, és úgy tűnt, még csak észre sem veszik. Hamar találtak a helyemre másik munka erőt. Így mindent hátrahagyva, elindultunk, hogy minden egyes vadászattal, egyre jobbak legyünk. Nem a bosszú hajtott minket, hanem az, hogy másokkal ez ne történhessen meg, mint ami velünk.
~~0~~0~~
Nagy levegőt vettem és ránéztem a mellettem ülőre.
- Szóval Ellenék kocsmája volt az kiinduló pontotok? - Fordult felém Dean, teljes testével.
Bólintottam. Most már tudja, hogy mivel töltöttük azt a pár évet. Hisz csak nagy ritkán, véletlenül futottunk össze.
- Utána rengeteg helyen voltunk és megtudtuk, hogy kik is vagytok ti, Winchesterek. - Próbáltam elhülyéskedni a dolgot.
- És nem kerültetek el minket? - Nézett rám azzal a félmosollyal, amit annyira szeretek. - Sőt, néha úgy éreztem, hogy direkt arra vártok, hogy mikor térünk be megint Ellen-hez.
Belebokszoltam a vállába. Szerencse, hogy legalább ő semmit sem változott, ha már a világ a feje tetejére állt.
Belegondoltam, milyen jó is volt otthon minden reggel arra kelni, hogy anya a kicsikkel vitatkozik. Csak akkor tudod értékelni, ha már elvesztetted. Erre én magamnak kellett, hogy rájöjjek. A szobám piros fala. A szobák furcsa elrendezése, mintha mindig hozzátoldottak volna a házhoz apáék, ami igaz is volt. Aztán hirtelen beugrott valami.
- Dean! - Néztem rá izgatottan. - Tudom hol lehet most Alexa!
- Hol? - Kérdezte, de már kelt is fel a motel ágyáról, hogy elindulhassunk.
Én kissé bárgyú mosollyal, de kiejtettem a számon a szót, amit már régóta nem használtam.
- Otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése