Börtön

Börtön. Sok mindent jelenthet ez a szó. Egy fémrácsokkal körülvett kocka. Egy betonból készült szoba. Szürke falakkal. Ablak nélkül. Másoknak fogalom. Házasság, pénz,  bosszú... Nekem a szerelmet jelenti. Nem fizikálisan. Lelkileg. Most biztos felvetődik a kérdés: Mi az a lélek? Létezik e egyáltalán? Én tudom, hogy igen. Máskülönben hogy fájna, hogy szakadna darabokra?

A szerelem ketrec. Vasrudakon keresztül látod a külvilágot, figyeled az életet, ami elsuhan melletted. Minél tovább ülsz ott, annál nehezebb elképzelni, mi lehet a falakon túl.

Szabadság? Ki tudja a béklyók alatt mi az? Szárnyaid földön heverő, tollas csonkjait, könnyfátyolon keresztül bámulod. Mi történt az éledező, éppen csak pelyhedző tönkkel a hátadon? Miért vérzik? A te hibád? 

Azt kell mondjam, az. Te tetted ezt magaddal. Egyedül te. Ott. A sarokban ülve, várva az ítéletet. Hagytad magad. Hagytad, hogy a beleszólásod nélkül vasperec kattanjon a csuklóidon. Miért nem ellenkeztél? Miért nem kiabáltál torkod szakadtából?

Mondhattad volna, hogy nem akarod. Neked ez nem kell. Helyette önként sétáltál a vágóhídra. Tudtad. Mélyen, legbelül. Csak megcsonkítva, vérrel borítva, sérülten jöhetsz ki onnan. Sehogy máshogy. Van választásod?

Van.

Mikor megelégeled, hogy minden nap egy nálad nagyobb, erősebb, önelégültebb nagydarab állat, erőszak segítségével tesz magáévá a zuhanyzóban. Egyszer legyen merszed ellenállni!

Segítek. Ott leszek melletted. Fogom a kezed és mutatom az utat. Ott az ajtó! Nyisd ki a szemed! Egyetlen lépés. Nincs egy méter. Ne nézz hátra! Vagy tűrni akarod még a pofonokat?