Hamis

Spoiler veszély a legutóbbi Supernatural részre! (12x14) Mick és Ketch kapcsolata. Új páros, akibe szép lassan beleszerettem. Ship nevük a "Kick"... Legalábbis mi Pepivel ezt hasznájuk :") Jó olvasást!

 Arthur Ketch az az ember volt, akit három dolog éltetett. A gyilkolás, a whisky és a férfival töltött pillanatok.

 Maryvel vadászni olyan, mintha egy profi Egyetemessel menne ölni. Keveset beszél és gyorsan elvégzi a munkát. Ketch nem ehhez van szokva. Hiszen ő ki akarja élvezni minden egyes pillanatát ennek az egésznek. Viszont ezek a kütyük mindent elrontanak. Elvárják, hogy használják őket. Feltesszük a kérdést. Minek? Minek, ha a rég bevált puszta kezes harc is működött? Hiszen neki az a pillanat, mikor az élő húst a kezei közt tarthatja és az áldozatok még könyörögnek... Hogyne könyörögnének? Tudják, hogy meg fogja ölni őket. Oh, ez csak még szebbé teszi az utolsó perceket. Igen. Ketch számára a lassú gyilkolás felért egy tökéletes orgazmussal. Emlékszik, mikor a fegyvere, esetleg a kése volt az egyetlen társa. Senki nem parancsolgatott neki, csak járta London utcáit és megölte azt, aki megérdemelte. Aztán jöttek az Egyetemesek és mindent elrontottak. Azt mondták, ha nem áll be közéjük, akkor ki lesz iktatva. Ketch nem szerette volna feladni az életét, így igent mondott. Utálta az egész kifele mutatást.

 Persze minden rosszban van valami jó. Ez most sem lehetett máshogy. Csak egy név: Mick. Teljesen más beosztásban dolgoztak, mégis mindig volt okuk találkozni. Annyira különböztek, hogy a munkán kívül nem volt bennük semmi közös. Vagyis ezt hitték egészen az első csókig. Ketch majdnem ottmaradt egy vérfarkas falka kiirtásánál. Mick aggódhatott, mert mikor visszaért a bázisra, nem gondolkodott túl sokat. Megvárta míg kettesben maradnak és ő kezdeményezett. Lehet, hogy azóta megbánta. Sőt, egészen valószínű, hogy ha visszamehetne az időben, akkor már nem tenné meg újra. Most mégis itt vannak mindketten Amerikában, és próbálnak megfelelni a követelményeknek. Mick az irodában ül és tájékoztatja a véneket mindenről. Ketch pedig mindig is a terepen élt.

 Most is egy vámpír fészket pucoltak ki, ami egyszerű volt. Mintha csak megivott volna egy sört. Ketch nem szerette a sört. Viszont egy jófajta whisky-ért ölni tudott volna. Eldöntötte, hogy amint leadta a jelentést, azonnal követelni fogja a férfit. Ha már a vadászat nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, remélte, hogy Mick most belemegy egy kis együtt töltött időbe. Így azonnal felé vette az irányt. Ott ült még mindig a gép előtt, ahol hagyta. Megállt mellette és belekezdett a mesélésbe.

 - Egy kicsit már unalmas. - Jegyezte meg, szinte csak magának.

 - Jó. - Nézett fel rá végre a másik. - Az unalmas az jó.

 A szemeiben fáradtság ült és Ketch tényleg próbálta megérteni az ő álláspontját is, de nem sikerült. Egy hamis mosoly ült ki a szája sarkába. Már nem is kellett neki Mick annyira. Elment tőle a kedve. Eldöntötte, hogy ez már biztosan nem az ő napja. Sosem fogja megérteni Őt, ha élete végéig egy székben ülve csak parancsokat osztogat. Sose fogja megtudni, hogy milyen érzés, minden egyes nap, úgy visszamenni a bázisra, hogy kielégült. Lelkileg legalábbis biztosan. Úgy néz ki, hogy a testit ma sem kapja meg. Na majd holnap. Addig is megmarad neki a gondolat, hogy a másik úgyse ellenkezne, ha most leteperné. Ezt győzelemként könyvelte el magában és elindult letusolni. Hosszú volt a mai nap. Unalmas, de hosszú.