Super Menthol

Szóval megint csak rossz ötlet volt musical közelébe engedni. Ezt a művet most leginkább csak azok fogják értékelni, akik látták az adott művet és előre is bocsánat! Lexy lesz a sima betű, Jensen a dőlt.... Le is lőttem a poént. Na meg annyit, hogy semmi hasznom nem származik belőle! Csak jó szórakozást! ^^

A FantáziBirodalom Bemutatja:

Super Menthol című művét

 Átfordultam a másik oldalamra, majd hirtelen felültem. A szemeim előtt még mindig élénken ugráltak a fények és szólt a zene. Ez egy nagyon jó álom volt. Átnéztem a szoba másik oldalára, ahol Jensen is ugyan úgy ült, ahogy én. Fáradt hangon hívtam fel magamra a figyelmét.

 - Fuh, olyat álmodtam! - Sóhajtottam és visszadőltem a párnák közé.

 - Nekem mondod? - Nézett rám. - Eszméletlen volt.

 Hirtelen puffanással vetődött vissza ő is az ágyba.

 - Most meg mit csinálsz? - Vontam fel a szemöldököm.

 - Hagyjál már! Visszaálmodom! - Morogta a párnájába.

 Néha olyan okos tud lenni a bátyám, hogy elcsodálkozom. Én is lehunytam a szemem és próbáltam elmerülni a még élénk emlékekbe, de nagyjából öt percnyi forgolódás után feladtam.

 - Nem megy. - Nyögtem fel.

 - Én se vagyok már álmos. - Szólalt meg Jens hangja. - Olyat jót buliztam egy csajjal.

 - Jah, láttam. Vörös haja volt. - Vontam vállat, visszaemlékezve az álmomra.

 - A tiednek meg vállig érő, selymes haja. - Parodizálta ki a srácot, és dobálni kezdte a nemlétező tincseit.

 - Honnan tudod? - Kerekedtek ki a szemeim. - Lehet ugyan azt álmodni, csak azért, mert tesók vagyunk?

 Összenéztünk, majd bátyám törte meg a csendet.

 - Szerintem csak annyira jó fej vagyok, hogy magammal vittelek.

Szem forgatva keltem ki az ágyból. Elindultam a konyhába kávét főzni. Ha már úgyis felkeltem, akkor legyek használható is. Amíg vártam, hogy felforrjon a víz, addig előszedtem két bögrét. Túlságosan ismertem a bátyámat ahhoz, hogy tudjam, mindjárt meg fog jelenni. Nem is tévedtem sokat. Jensen valamit hozott a kezében, amit elém rakott az asztalra.

 - Ez a tied? - Kérdezte.

 Egy bronz medál volt, bőr láncra fűzve. Nemlegesen ráztam a fejem. Én még soha életemben nem láttam ezt az izét. Jensen megvonta a vállát és felvette a nyakába. Abban a pillanatban csengettek.

 - Ki lehet ez ilyenkor? - Néztem fel a faliórára, ami hajnali hármat mutatott.

 - Nem tudom. - Vont vállat és elindult kinyitni az ajtót.

 Felkeltem és utána mentem. Érdekelt, hogy ki az az elmebeteg, aki ekkor csenget be. Viszont mikor nyílt az ajtó, senki nem állt ott.

 - Biztos suhancok. - Mérgelődött Jensen.

 Visszasétáltunk a konyhába, ahol egy kisebb sikítással vettem észre, hogy éppen kotorásznak. Egy alacsonyabb, barna hajú lány és egy majdnem vele egy magas férfi.

 - Szevasztok! - Mosolygott zavartan a srác.

 - Hát ti kik vagytok? - Tolt maga mögé a bátyám.

 - Nem akarok zavarni, csak itt felejtettem valamit. - Kezdett bele, de ahogy Jensen láncra nézett azonnal felcsillant a szeme. - Már meg is van, de úgy látom már felvetted. Akkor sajnos nem tudom visszakapni.

 Olyan szomorúan mondta, hogy annak ellenére megsajnáltam, hogy betörtek a házunkba.

 - Kik vagytok? - Léptem elő végre én is.

 - Oh, milyen modortalan vagyok. - Kapta a szája elé a kezét. - Chuck vagyok, ő pedig egyik angyali segédem, Pepi.

 A lány integetett és feltűnően végig mérte a bátyámat. Csak néztem őket és akkor hirtelen bevillant.

 - Ti voltatok az álmomban! - Koppant nagyot a felismerés. - Akkor ti nem is léteztek? Megint álmodok?

 - Teljesen valóságos vagyok. Elmagyarázom. - Mondta és mikor egyet intett, a konyha székek kicsúsztak, ezzel helyet kínálva nekünk. - Ti itt voltatok, aztán mi ide jöttünk. Nem értitek? Mire való a fantázia, ha ez sem megy? Áh, menjünk inkább.

 Egy kisebb suhogás után hirtelen eltűntek. Én kétségbe esve pattantam fel a székről.

 - Hé! Ne hagyjatok itt! - Kiabáltam utánuk. - Itt minden olyan unalmas.

 - Meg egyhangú. - Csatlakozott Jensen is.

 Senki nem felelt. Szomorúan néztünk egymásra, aztán hideg csapta meg a hátamat.

 - Rendben, gyertek velünk. - Hangzott fel Chuck hangja. - Na, jöttök?

 - Hová is pontosan? - Léptem elé.

 - A Super Mentholba, ahol semmi sem egyhangú. Semmi sem unalmas és csupa szín minden.

 Szinte tátott szájjal hallgattam mit mond. Egy pillantás elég volt a bátyámra, azonnal tudtuk, hogy velük fogunk tartani.

~~0~~~0~~

 Az Impalával indultunk neki az útnak. Én vezettem, hiszen senki másnak nem engedtem volna meg ezt. Húgom hátra ült a Pepi nevű angyal mellé, míg Chuck elöl foglalt helyet. Hosszú ideig csak a rádióból szóló zene volt az egyetlen hang forrás, aztán hirtelen Chuck megszólalt. Azt mondta álljunk meg a következő benzinkútnál. Így is történt. Pepi kiszállt, hogy körülnézzen, nincs semmiféle veszély. Addig én a töltőhöz sétáltam, de egy papír fogadott.

 - Mi az, hogy nincs benzin? - Háborodtam fel egy pillanat alatt.

 - Van, de nektek pont nincs. Különben is üzemzavar van. Nem látják a táblát? - Jelent meg a semmiből egy alacsony, öltönyös ember.

 - Nekünk nincs? Miért? - Lépett elő Lexy a kocsi takarásából.

 - Mert az ilyenek szokták kirabolni a kutakat. - Húzta fel az orrát sértődötten. - A kollégámat is ilyenek rabolták ki. Alacsonyak, fekete öltönyben.

 Felvont szemöldökkel néztem végig a ruházatán. Pontosan leírta magát. Ennyire nem lehet hülye.

 - Mi nem is így nézünk ki! - Találta meg a hangját a húgom megint.

 - Ez csak álruha. - Magyarázkodott. - Rablás után átöltöznek. Engem nem vertek át! Én is szoktam rab.. TV-t nézni!

 Mondandója végén csettintett egyet, mire a semmiből megjelent egy ballon kabátos alak.

 - Mi a baj főnök? Baj van? - Fordult az alacsony férfi felé.

 - Intézkedés kellene. Benzint akarnak.

 - Ki mondta, hogy nekünk benzin kell? - Ráncolta a homlokát Chuck.

 Egyszerre néztünk rá szinte mindannyian.

 - Ha nem benzin kell, akkor minek álltunk meg? - Tettem fel a nyilvánvaló kérdést.

 - Csokiért. - Közeledett Pepi. - A porhüvelyem kívánja és nem tudok mit tenni ellene.

 A ballon kabátos alak a főnökére nézett kiskutya szemekkel.

 - Csokit csak adhatunk ennek az angyalnak. - Döntötte oldalra a fejét.

 - Castiel, ne legyél ennyire naiv. Mindjárt adok én neki olyan csokit... - Hagyta lógva a mondat második részét.

 - Csokit ad neki a Főnök! - Csillantak fel a srác szemei boldogan. - Na mindjárt intézkedem.

 Azzal eltűnt. Féltem, hogy ránk hívja a zsarukat, vagy valami ilyesmi, így aggodalmamnak hangot is adtam.

 - Menjünk innen.

 - Nem, amíg Castiel velünk nem jön. - Szólalt meg Chuck. - Miatta jöttünk. Figyelj rám. Mondd azt, hogy "Mentol".

 Mellé sétált és alaposan körbe járta.

 - Mentol. - Ismételte ugyan azzal a hanglejtéssel a férfi.

 - Hogy te mekkora hülye vagy. - Lépett távolabb Chuck csalódottan.

 - Hogy te mekkora hülye vagy. - Szólalt meg Castiel, szintén ismételve a mondatot.

 A barna hajú férfi lemondóan sóhajtott.

 - Na menjünk inkább. - Indult meg az Impala felé.

 - Én nem mehetek. Itt van dolgom. - Kezdte zavartan a kék szemű.

 Chuck szomorúan intett Pepinek, aki viszont egy pillanat tört része alatt ott termett Castielnél és magához rántva, megcsókolta őt.

 - Na, jössz? - Nézett rá mosolyogva.

 A másik nem tudott mit mondani, csak igenlőn bólogatott. Így történt, hogy Castiel is beült a hátsó ülésre. Kárörvendőn néztem Lexyre, aki a két furcsa angyal közé került.

~~0~~~0~~

 Kómásan szálltam ki a hátsó ülésről, és jól esőn kinyújtóztattam a tagjaimat. Körülnézve megállapítottam, hogy egy szabadtéri uszodánál álltunk meg.

 - Menjünk fürdeni. - Pattant fel Pepi és elindult a vízbe.

 - Nekem nincs fürdőruhám. - Motyogtam zavartan.

 - Minek az? - Rántott vállat Castiel.

 - De nem lesz belőle baj, hogy csak úgy bemegyünk? - Kötöttem az ebet a karóhoz.

 - Oh, hát ne félj amíg engem látsz. - Lépett közelebb Castiel, majd hirtelen felkiáltva egy pontra mutatott a távolba. - Oda nézz! Na most már nem látsz, szia.

 Sokkolódva álltam és próbáltam feldolgozni a történteket.

 - Én nem megyek. - Ültem inkább vissza a helyemre.

 - Mert téged ki hívott? - Vont vállat Jensen, majd a pólóját ledobva, elsietett a többiekkel.

 Hatalmasat sóhajtottam és inkább végig feküdtem a hátsó ülésen. Csak bámultam a tetőt, majd hirtelen bevágódott előre Chuck.

 - Na, mi van? - Fordult felém. - Te nem mentél fürödni?

 - Nem. - Morogtam.

 - Nem tudsz úszni?

 - Dehogynem. - Ütöttem az ülésre. - Csak nincsen fürdőruhám.

 - Oh, és az kit zavar? - Vonogatta a szemöldökét.

 - Engem, mert csúnya vagyok. - Ültem fel dühösen.

 - Hát ez igaz. - Mondta halkan, mire rákaptam a tekintetem. - Vagyis... Ki mondta ezt, én úgy megverem érte.

 - Áh, mindegy. Mindig ez volt. Az oviban, a suliban. Pápaszemes kígyónak csúfoltak. - Zúdítottam rá mindent. - Próbáltam kitűnni, ezért rózsaszínre festettem a hajam, de legszívesebben folyton csak álmodnék.

 Chuck megvonta a vállát, majd felém nyújtotta a kezét. Szó nélkül elfogadtam és kikászálódtunk a kocsiból. A motorháztetőhöz vitt és végig feküdt rajta, úgy, hogy nekem is maradjon hely. Követtem a példáját. Csak feküdtünk ott és bámultuk a csillagokat. Annyira elfelejtkeztem az időről, hogy már csak a kiáltásokra kaptam fel a fejemet.

 - Mi történt? - Ugrottam fel és Jensen felé siettem.

 Castiel és Pepi egy férfit cipeltek. Egyikük a lábát, másik a kezét fogta és úgy hozták.

 - Meg fog halni. - Jelentette ki a nő olyan nyugalommal, mintha csak a TV műsorról lenne szó. - Bár még szörcsög. Van remény. Bele esett a vízbe, onnan kellett kihúzni.

 Castiel összeszűkített szemekkel hajolt le a test mellé.

 - Nem, ez már nem szörcsög.

 Szám elé kaptam a kezem.

 - Ilyenkor mesterséges lélegeztetést kell adni neki. - Mondtam és gyorsan a férfi mellé térdeltem a földre.

 Nagy levegőt véve, orrát befogva, levegőt juttattam a tüdejébe. Pont úgy, ahogy a filmekben láttam. Jensen hangja jutott el a tudatomig, ahogy fújol, majd levegőért kapva felnéztem. A srác köhögve az oldalára fordult. Fátyolos tekintettel nézett körbe, majd megállapodott a szeme rajtam.

 - Hol vagyok? - Szólalt meg hirtelen.

 - Még nincs rendben. - Hajoltam vissza a szájára.

 Csak pár mondat jutott el az agyamig, ahogy Pepi benyögte, hogy "Ettől tutira meg fog halni", na meg bátyám ismételt fújolása. Csak későn esett le, hogy a srác már levegő után kapkodva veri a földet alattam. Nagy nehezen elengedtem, mire ismét rám nézett.

 - Itt minden angyal rózsaszín hajú és szemüveges? - Kérdezte rekedten.

 - Áh, csak ez az egy. - Szólt közbe Jensen, mire bezsebelt tőlem egy szúrós pillantást.

 - Még nem vagyok jól. Ne hagyd abba. - Mosolygott rám a srác.

 Vigyorogva akartam ismét életet menteni, de ekkor Pepi ismét közbe szólt.

 - Te ki is vagy? - Nézett rá furcsán.

 - Én teljesen kivagyok. - Sóhajtott. - Jared vagyok. Az úszó mester.

 - És mit kerestél a vízben? - Tette fel a következő kérdést a bátyám.

 - Azt álmodtam, hogy fuldokolnak a medencében és kimentem őket. - Rázta meg a fejét. -  Aztán azt vettem észre, hogy én fuldoklok a medencében és ők mentenek ki engem. Tudjátok, nem tudok úszni. Ezért vagyok éjszakás.

 - Szóval, ha ti nem vagytok, akkor nem akar belefulladni sem. - Morogtam és Jensenre néztem. - Azaz a ti hibátok.

 - Ne kezd megint! - Villant fel a szeme.

 - Ne veszekedjetek! - Szólt ránk Pepi.

 - Testvér háború! - Kilátott fel Castiel, mire mindenki felé kapta a fejét.

 Chuck csak elnézően nézett végig rajtunk.

 - Tudjátok, azért álltunk meg pont itt, mert ez volt az első hely a földön, ahol jól éreztem magam. - Mosolygott. - Egész este szólt a zene, mindenki pucéran úszkált a medencében. Csak úgy villódzott a fehér popsim a sötét éjszakában!

 - Az csoda szép lehetett. - Morogta Castiel.

 Ismét mindenki egy emberként nézett fel rá. Nem értettem, hogy tud ennyire naiv lenni.

 - Az enyém az nagyon szép volt. - Kontrázott rá Chuck. - De, ideje végre tovább menni.

 - Veletek mehetek? - Kérdezte meg hirtelen Jared. - Itt meg lehet halni az unalomtól.

 - Persze, gyere. - Vágtam rá azonnal.

 - Ülheted melletted, vagy a magassal vagy? - Kérdezte és majdnem felnevettem.

 Ő mondja, hogy a "magassal", mikor ő az égimeszelő.

 - Csak muszájból vagyok vele. - Magyaráztam. - Ő a bátyám.

 - És van valakid? - Csillantak fel kiskutya szemei.

 - Oh, engem nem érdekel a... - Jöttem zavarba azonnal.

 - Akkor miért smároltál le? - Lépett közelebb.

 A szívem kihagyott egy ütemet és az arcom biztosan egy fokkal pirosabb színt vett fel.

 - Az mesterséges lélegeztetés volt. - Oktattam ki és beültem hátra.

 Jared furcsán nézett rám, majd még furcsább hangok közepette össze esett.

 - Szerintem megint szüksége van arra a lélegeztetésre. - Forgatta a szemeit Jensen, már a volán mögül. Szerintem csak hagyjuk itt.

 - Na majd én! - Lépett elő Castiel, mint a megmentő és letérdelt a földön fekvőhöz.

 Mindent ugyan úgy csinált, mint én, csak mielőtt a szájához érhetett volna; Jared hirtelen felpattant.

 - Na, nekem sokkal jobban ment. - Húzta ki magát büszkén.

 - Csak nem unod? - Fordult felém a bátyám. - Hát nem Jared-ről álmodoztál évek óta?

 - Jah, mondjuk ez lehetséges. Ha szőke, kék szemű lenne, akkor igen. - Gondolkodtam el.

 - Egyik se vagyok. - Huppant be mellém szomorúan a srác.

 Neki döntöttem a homlokomat Jensen vállának. Előre éreztem, hogy nagyon hosszú lesz az út.

~~0~~~0~~

 Hatalmas kordulással adta tudtomra a gyomrom, hogy már nem emlékszik mikor evett utoljára. A legközelebbi étkezdénél azonnal leállítottam a kocsit. Pepi és Castiel már ott vártak, hiszen ennyien nem fértünk volna be a kocsiba, így ők repültek.

 - Éhes vagyok. - Morogta a húgom.

 - A vendégem vagy. - Segítette ki Jared és már el is tűntek.

Mindenki bevonult a kajáldába, én pedig még kicsit járattam Baby motorját.

 - Na mi az? - Csapott rá hirtelen Chuck a kocsi tetejére. - Rossz kedvű vagy?

 - Dehogy, csak... - Kezdtem bele. - Tudod volt egy álmom.

 - Tudom.

 - Akkor minek kérdezed? - Háborodtam fel.

 - Mert akkor magadnak is megfogalmazod! - Veregette meg a vállamat, ahogy kiszálltam.

 - Álmomban volt egy lány. - Kezdtem nehezen. - Tök jól elvoltunk, bár rám se rántott. Olyan volt, hogy...

 Nem tudtam elmondani. Inkább a kezemmel próbáltam elmutogatni tökéletes alakját és hosszú haját.

 - Megvan! - Vigyorgott Chuck. - Vörös hajjal ugye?

 - Igen! - Csillant fel a szemem, remélve, hogy most végre szerencsém lesz.

 Azonban Chuck nem szólt egy szót sem, csak lassan elindult befelé. Nem volt mit tennem, hát követtem. Bent inkább mondanám kocsmának, mint étkezdének a helyet.

 - Kell nekem egy nő. - Morogtam.

 - Ne görcsölj már. - Vágott hátba Chuck. - Az álmokban az a szép, hogy hagyni kell. Aztán vagy igen, vagy nem.

 "Az örök optimista." Gondoltam magamban és helyet foglaltam én is. A hely totál kihalt volt, már-már azt hittem senki nem fogja megkérdezni mit kérünk, de akkor megjelent ő.

 - Sziasztok! Mit hozhatok? - Lépett az asztalunkhoz.

 Ő volt az. Vörös haj. Tökéletes test. Ő volt álmaim nője. Már csak meg kellett volna szólalnom. Azonban felvette mindenkitől a rendelést és egy gyors hátra arccal eltűnt. Még csak arra sem emlékszem, hogy rendeltem-e valamit. Szinte még láttam magam előtt a hátát, mikor ismét megjelent.

 - Itt is vagyok. - Mosolygott. - Ki mit rendelt?

 Mindenki felsorolta a kívánt ételeket, mire egy apró toll-vonással áthúzta az egész lapot.

 - Ezek mind nincsenek. - Tépte ki a füzetből a papírt és összegyűrte.

 - Hogy hogy nincs semmi? - Kérdeztem rá, végre megtalálva a hangomat.

 - Oh, ide évek óta nem járnak emberek. Már csak megszokásból vagyunk nyitva. - Vont vállat. - Bár az is lehet, hogy rátok vártam. Nincs valami konfliktus?

 Felvont szemöldökkel néztem körbe. Senki nem moccant. Aztán egyszer csak Jared felkelt és a lány elé sétált.

 - Csinálhatok, ha akarod. - Mosolygott rá.

 - Na és hogy? - Reménykedve állta a magas srác tekintetét.

 Jared végig simított a haján, majd hirtelen mozdulattal a lány seggébe markolt.

 - Csíplek bébi! - Mondta mély hangon.

 - Huh, itten verés lesz. - Ropogtattam ki az ujjaimat és felálltam.

 - Smárollak bébi! - Mondta, majd lekapta a lányt.

 Persze ő nem hagyta magát és azonnal egy hatalmas pofont kapott jutalmul.

 - Tessék. - Mutatott rám Jared. - Itt van az, amit akartál. A konfliktus.

 Előrébb léptem, de szerencsére Castiel visszatartott, különben már rég halott ember lenne.

 - Egész álló nap csak unatkozom. Itt nincs semmi. - Morogta és leült.

 - Hát igen, itt se pia, se drogok. Mondjuk Gina... - Kezdte Chuck.

 - Az az én nevem! - Kapta fel a lány a fejét. - Annyiszor elképzeltem már, hogy milyen lehetne itt az élet.

 Hatalmasat sóhajtva dőlt az asztalra.

 - Akkor gyere velünk. - Ajánlottam fel.

 - Miből gondolod, hogy itt akarom hagyni ezt a lepra telepet? - Nézett rám szinte kihívóan.

 - Mert nem? - Kérdeztem meglepődve.

 - Dehogynem. Indulhatunk is! - Pattant fel és levette a kötényét.

 Kiszaladt a kocsihoz és elismerően nézett végig rajta. Mikor beültünk, akkor besegítettem az anyós ülésre, ezzel Chuckot száműzve Lexyékhez. Kezdett jó irányba fordulni az utazásunk.

MÁSODIK FELVONÁS:

 Mikor már éppen elhittem, hogy ennél rosszabb nem lehet, akkor megérkeztünk a híres neves Super Metholba. Csendben szálltunk ki és hagytunk magunk mögött az Impalát. A hely még kihaltabb volt, mint Gináék kocsmája. A falakról mállott a vakolat, az ablakokon ki sem lehetett látni. Por borított be mindent.

 - Nem akarsz nekünk valamit mondani Chuck? - Nézett rá Jensen a férfira mérgesen.

 - Na, jó. - Sóhajtott. - Nem csak nektek van szükségetek a Super Mentholra, hanem a Super Mentholnak is szüksége van rátok! - Magyarázta teljes beleéléssel, majd megfordult és egy magasabb hangot megütve, elkiáltotta magát. - Rowena! Hol vagy?

 - Jövök már, jövök már! Vajon hol lennék? - Jelent meg e gy vöröshajú nő. - Te hordasz egyáltalán órát? Tudod milyen nap van? Nem is! Milyen év?

 Úgy látszódott nagyon mérges.

 - Úgy érted késtünk? - Nézett rá Chuck ártatlanul.

 - Pontosan tíz évet, négy hónapot, kilenc napot, öt órát, kettő percet és micsoda véletlen, pont tizenhárom másodpercet.

 - Még nem késtünk el, ez a fontos. - Mosolygott Chuck.

 - Ön kicsoda? - Nézett rá Jared a nőre.

 - Nekem be kell mutatkoznom? - Húzta fel az orrát, majd körülnézett.

 - Jared ne kérdezz már butaságokat a nénitől. - Mondtam, mire érezhetően lehűlt a levegő.

 A "néni" közelebb lépett hozzám, majd szinte leordította a fejemet.

 - Csak azért, mert egy, két, há', négy évvel idősebb vagyok, még nem vagyok néni! - Vett végre levegőt.

 - Elnézést, hölgyem. - Motyogtam megszeppenve.

 - Rowena vagyok, az egyik leghatalmasabb boszorkány. - Húzta ki magát. - Viszont erre nem érünk rá. Ezek a démonok idejöttek és mindent le akartak rombolni. Én meg itt maradtam egyedül és már össze is pakoltam. Elmegyek innen! - Jelentette ki.

 Aggódva néztem a nőre.

 - Ezért volt akkor ez az egész. - Állt Chuck elé Jensen. - És te ezt tudtad.

 - Igen, én ezt tudtam. - Nézett mélyen a bátyám szemébe.

 - Akkor miért nem csináltál már hamarabb valamit? - Ugrottam szinte neki a férfinak.

 - Nem fontos. - Rázta a fejét. - A lényeg, hogy most már maradunk. Persze nektek is segítenetek kell.

 Egyszerre bólintott a kis társaság és elindultunk démon csapdákat rajzolni mindenhova.

~~0~~~0~~

 - Jensen! - Szólt utánam Gina, mielőtt eltűnhettem volna a többiekkel.

 Megfordultam és eldöntöttem, hogy most aztán bevágódok nála.

 - Akartál valamit mondani? - Kérdeztem, és éreztem, ahogy szétesek a lazaságtól.

 - Nem, én azt hittem te akarsz nekem mondani valamit. - Ült le zavartan egy poros székre.

 - Én aztán nem. - Vontam vállat.

 - Pedig úgy vettem észre, hogy csípsz engem. - Túrt a hajába.

 - Hát pedig nem... - Ahogy kimondtam, abban a pillanatban rájöttem mekkora hülye vagyok.

 - Az jó, így legalább elmondhatom, hogy ki tetszik. - Mondta, de nem bírtam rákérdezni, mert Jared rondított a képbe.

 - Oh, hát ezt szeretem benned! - Mosolygott rá a vörös hajú lány. - Mindig a legjobbkor jössz!

 - Én? - Nézett körül az srác. - Most hogy mondod, valóban. Na gyerünk!

 Kézen fogta Ginát és leléptek. Forrt bennem a düh, és éppen különböző halál nemeken gondolkodtam, mikor megjelent a húgom.

 - Mit csinálsz? - Ült le mellém.

 - Jóban vagyok magammal. - Vontam vállat. - Tudod meg akartam mondani Ginának, hogy tetszik, de még jó, hogy nem tettem. Ugyanis ő Jaredbe szerelmes, Jared meg Ginába.

 - Jaredbe? - Kapta fel a fejét Lexy.

 - Ne sajnálj, túl fogom élni. - Veregettem meg a vállát.

 - Én nem is téged sajnállak, hanem magamat. - Vörösödött be a szeme. - Tudod, tetszik Jared és ne mond, hogy ne bőgjek!

 - Nem mondom.. - Keltem fel mellőle, majd szinte belehajltam az arcába. - BŐGJÉL!

 Tudom, szemét húzás volt, de hát mire való egy jó bátyó? 

~~0~~~0~~

 Csak ültem és potyogtak a könnyeim. Észre sem vettem mikor jött be a helyiségbe Rowena.

 - Hol vannak a többiek? - Köszörülte meg a torkát.

 - Festik a csapdákat. - Mutattam körbe.

 - Akkor te miért vagy itt? - Lépett közelebb.

 - Én siratom a fiatalságomat. - Mondtam, miközben törölgettem a könnyeimet. - Most nőttem fel végérvényesen. Csak az a baj, hogy közben elvesztettem a...

 Félbe hagytam a mondatomat. Rowena meg csak nézett, majd sajnálkozó tekintettel ült le mellém.

 - Elvesztetted? Te szegény. - Húzta közelebb a széket hozzám. - Meséld el hogy történt.

 Egy pillanatra perverz hangsúly véltem felfedezni a mondatában, de inkább belekezdtem.

 - Én elvesztettem a hitemet az emberekben. - Sóhajtottam fel és megkönnyebbültem, hogy végre kimondhattam.

 - Te szerelmes vagy? - Nézett rám furcsán, mire bólintottam.

 Azt hittem ad majd valami tanácsot, ehelyett elkezdett nevetni.

 - Fogadjunk reménytelenül. - Kapkodta a levegőt. - Na, nyugodj meg szépen, itt egy zsebkendő. Én annyit elfújtam az évek alatt, hogy egy egész pzs gyárat eltarthattam volna.

 Kérdezni akartam még valamit, de betoppantak a többiek.

~~0~~~0~~

 - Szóval kik ezek a démonok? - Kérdeztem, miközben az egyik csapdát rajzoltam az ablakra.

 - Maga a Pokol Királya akarja magáénak a helyet. - Válaszolt Chuck. - Crowley már évek óta azon ügyködik, hogy övé legyen, de eddig sosem sikerült neki. Reméljük ezután se fog.

 Elgondolkodtam. Ennek a Crowley fazonnak miért kell egy lepukkant hely? Fel is tettem a kérdésemet.

 - Mert ha felvirágoztatja, akkor rengeteg lelket tud szerezni. Mindenki ilyen helyre akar majd járni és bármit hajlandóak megtenni érte. - Magyarázta tovább Chuck.

 Bólintottam, hogy megértettem és csak fél szemmek figyeltem, ahogy Jared beszélget Ginával. Aztán kopogást hallottunk, így elindultunk a bejárat felé.

 - Ők azok! - Kiáltotta Jared.

 - Mutassuk meg nekik, hogy minket nem olyan fából faragtak! - Csaptam oda egy asztalnak.

~~0~~~0~~

 - Lexy, te nem jössz? - Fordult felém Jared, ahogy mindenki lelépett.

 - Miért menjek veled? - Keltem fel. - Semmi közünk egymáshoz.

 - A többiek is mentek. - Próbálkozott.

 - Jah, mondjuk Gina? - Bukott ki a kérdés.

 - Igen, Jensen nagyon bejön neki. - Vigyorgott.

 - Jah, mint havert. - Bólogattam bőszen.

 - Ha ezt a ti családotokban haverságnak hívják, akkor szívesen lennék a te haverod. - Vakarta meg szégyenlősen a tarkóját. - Csak sajnos, te a kék szemű, szőke hajú hercegedet várod. Szóval be kellett látnom, hogy reménytelen eset vagy.

 - Hogy én? - Engedtem le magam mellé a karjaimat. Erre nem számítottam.

 - Nem mondom. Keserű pirula voltál, de lenyeltelek. - Emelte magasba a fejét. - Csak közben elvesztettem a...

 - Mi az, hogy elvesztetted!? Nem is maradtatok kettesben Ginával! - Akadtam ki egyre jobban.

 - Ginával? - Lepődött meg.

 - Mindenki tudja, hogy Gina beléd esett, te meg belé! - Vágtam a fejéhez az eddig felgyűlt dolgokat.

 Egy pillanatra elsápadt, majd elkezdett közelebb jönni.

 - Nem elég a szét eső Super Menthol, itt van még a belém eső Gina is. - Ért most már nagyon közel, majd hirtelen mozdulattal átölelt. - Én meg elesetten beléd vagyok zuhanva.

 - Belém? - Lepődtem meg. - De én szemüveges vagyok, csúnya vagyok...

 - Nem is igaz. - Nézett rám a nagy szemeivel.

 - Jared én. - Kedztem, de nem tudtam hogyan folytassam.

 - Te?

 - Szóval, hogy én meg te?

 - Micsoda?

 - Mond ki!

 - Elnézést, hogy közbe szólok, de már nem bírtam tovább. - Jelent meg Chuck az ajtóban. - Szerintem tudok nektek segíteni.

 Ekkor a semmiből előhúzott egy papír szívecskét, amire egyetlen szó volt ráírva. "Szeretlek". Nekünk sem kellett több. Lábujjhegyre állva kapaszkodtam bele Jaredbe és megcsókoltam.

~~0~~~0~~

 Mikor bementem a szobába, akkor tűnt fel, hogy Jared éppen a húgommal smárol.

 - Te szemét! - Léptem közelebb, mire Jared felém futott és szemből rámugrott.

 - Szevasz sógor! - Vigyorgott rám.

 - Hát ennek semmi sem elég. Először Gina, most meg a húgom? - Kérdeztem és éreztem, ahogy a sűrű köd ellepi az elmémet.

 Már emeltem a kezem, hogy egy hatalmasat bemossak a srácnak, mikor Gina ugrott közénk.

 - Jared, ne bántsd Jensent! - Szidta le. - Oh, Jensen ugye nem esett bajod?

 Kikerekedett szemekkel bámultam az alacsony lányt.

 - Miért érdekel? - Tettem fel a kérdést.

 - Hát, mert én téged. - Kezdte akadozva.

 - Oh, én pedig téged. - Mosolyodtam el felszabadultan.

 - Ezek nem bírják kimondani. - Röhögött fel Jared, majd előhúzott egy szívecskét, azzal a felirattal, hogy "Szeretlek".

 Ginára néztem és ugyan azt olvastam ki a szeméből, amit én éreztem. Óvatosan hajoltam az ajkaira.

~~0~~~0~~

 - Jönnek! - Szólalt meg mellettem Pepi. - Érzem, hogy közelednek a démonok.

  Aztán hirtelen, kopogás nélkül belépett két öltönyös alak.

 - Na most elég! - Jött előre Rowena. - Most felhívom a főnöküket.

 - Mármint engem? - Jött be még egy öltönyös férfi.

 - Ha te vagy a főnök akkor... - Rowena hirtelen lesápadt. - Fiam.

 - Anyám... - Ráncolta a homlokát. - Te mit keresel itt?

 - Ez a hely az én tulajdonom. - Magyarázta Rowena egy kis félelemmel a hangjában.

 - Akkor minek akarjuk lebontani? - Nézett hátra kérdőn a démonjaira a Pokol Királya.

 Mi hátul meg se mertünk szólalni, nehogy elrontsunk valamit. Csak vártuk, hogy mi fog ebből kisülni.

 - Ha a tied, akkor bármikor idejöhetek lelkekért. - Vont vállat. - A hely maradhat.

 Ez volt az a mondat, amit mindannyian vártunk. Öröm ujjongás tört ki a kis csapatból. Végre minden egyenesbe jött.

~~0~~~0~~

 Leizzadva ültem fel a kocsiban. Levegő után kapva néztem a mellettem lévőre. Sam még fent volt és valami könyvet bújt.

 - Baj van Dean? - Fordult felém aggódva.

 - Csak nagyon nagy hülyeséget álmodtam. - Fújtam ki a bent tartott levegőt. - Te az a lengyel Padalecki voltál, én meg az a texasi barom. Nem voltunk testvérek, és volt egy rózsaszínhajú húgom. Crowley megakart szerezni egy helyet. a Super Mentholt.

 Mondtam volna még tovább, de Sam arcát látva leálltam.

 - Csak egy furcsa álom volt. - Nyugtatott, miközben próbálta visszatartani a nevetését. - Mondtam, hogy nem kéne az utolsó tequila.

 - Igazad lehet. - Feküdtem vissza és átfordultam a másik oldalamra.

 Még hallottam, ahogy Sam nem bírja visszafogni magát és kitör belőle a röhögés. Kössz, tesó. Én is téged.