Bed of Roses
Olyan szépet álmodtam. Benne volt Jared Padalecki és filmet néztünk összebújva. Semmi sem történt, mégis a föld felett lebegve éreztem magam. A szeme csillogása, az apró játékos mosoly a száján és a ráncok az arcán... egyszerűen maga volt a megtestesült illúzió.
Apró simítás az arcomon. Ennyi volt az egész, mégis rögtön visszahozott a valóságba. A fáradtság maradék szilánkjai is kipotyogtak a szememből, miközben kipattanva farkasszemet néztem vele. Vele!! Tüdőmben rekedt levegő és szorító mellkas. Ezzel tudnám leírni a kora reggeli érzelmeimet. A szívem vadul kalimpálni kezdett, amit csak még inkább tetőzött a reggeli, érdes hangjával.
- Ébresztő. El fogunk késni. - jutott el a tudatomig a mondandója.
- Mennyi az idő? - sóhajtottam fel és minél hamarabb vissza akartam mászni az mesevilágomba.
- Kilenc múlt. Tízkor kezdünk, de gondoltam előtte szeretnél felöltözni és inni egy kávét.
- Jól hitted... - nyújtózkodtam nagyot és felültem derékszögbe. Körülnézve már nem az előző esti romok fogadtak, hanem pedáns rend. Szóval már ki is takarított... Nyögve kászálódtam ki a puha takaró alól és mezítláb a cipőm után kutattam.
- Az ajtónál jobbra! - világosított fel, amint észrevette a célom. Egy apró mosolyt küldtem felé hálásan és készenlétbe vágva magam, ácsorogtam a bejáratnál.
- Előbb kávé, aztán készülés a szürke hétköznapokra. - mondta komoly fejjel és beletúrt a hajába. Szemével valamit keresett, mikor megtalálta, büszkén nyújtotta át a pulóvert. - Húzd fel, kicsit lehet hűvös van még kinn.
Pironkodva bújtam bele a cipzáros, hatalmas ruhadarabba. Az illata bódítóan jó volt, én pedig túlságosan másnapos voltam ahhoz, hogy ne szagoljam meg feltűnően. Természetesen kiszúrta, így apró zavart köhintés volt a válasz.
A kavicsos úton haladva mentünk végig a szokásos úton. Egyetlen hét telt el az itt tartózkodásom óta, de már most úgy éreztem: ide tartozom. Igazán otthonosan mozogtam, kezdtem mindenkit megismerni és leküzdeni a minden pillanatban előlopakodó fangörcsömet.
- Nézd, már ők is fenn vannak! - biccentett a testvérem és Jensen felé. Mind a ketten ramatyul néztek ki, mégis marha jó kedvűen diskuráltak egymással szemben. Közel hajolva olyanok voltak, mint akik tervet szövögetnek, de az sem kerülte a figyelmem, hogy néha egy-egy érintés is végbe ment köztük. Lesz mit megbeszélni.... raktároztam el az információt.
- Szevasztok. - vágódott le Jared barátja mellé, így a két jómadár azonnal befejezte a suttogást.
- Jó reggelt. - eresztett meg Jensen egy hatalmas vigyort. Tipikus Dean-es megmozdulás volt, de inkább beharaptam az alsó ajkam és nem szóltam egy szót sem.
- De szarul nézel ki. - pakolta meg Gina a combomat, miközben helyet foglaltam az oldalán.
- Bagoly mondja, verébnek. - dünnyögtem az orrom alatt. Ők sem tűntek túlságosan fittnek, még éreztem az éjjel elfogyasztott sör szagát a vörös tincsekből áradni.
- Szerintem én ma felkötöm magam a fára. - ásított Jensen látványosan.
- Te ne rinyálj, nekem kell embert faragnom a fejetekből. - bólogatott Gina komor képpel, de nem bírta sokáig.
- Jó reggelt mindenkinek! - törte meg a fáradt társalgást Misha hangja. Elég erőteljes volt, így a tenyeremmel fogtam be a fülem és rátapasztva nyöszörögtem, miközben megfogadtam: Soha többet nem iszom alkoholt. Jobban végig néztem rajta, melegítő nadrág feltűrve a térdéig, sportcipő, trikó. A headsetje lógott a nyakában...
- Te futni voltál? - képedtem el teljesen.
- Felfrissít. Legközelebb jöhetsz, ha gondolod. - nevetett, de tudtam, hogy szívja a vérem.
- Oké. Reggel találkozunk ugyanitt. - keményítettem meg az arckifejezésem. Sikerült elérnem a célom egy apró pillanatig. mert kiesett a szerepéből és elcsodálkozott. Nem tartott sokáig, szinte azonnal ismét meg lehetett számolni minden egyes fogát.
- Hétkor várlak. - kacsintott, utána ott sem volt.
- Ugye nem gondolta komolyan? - pislogtam Jaredre, de csak egy gonosz somolygásra futotta tőle.
- Este nem filmezünk. - kócolta össze, az amúgy is szénaboglyaként meredező hajam.
- Munkára!! - csnedült fel Kripke hangja valahonnan, amitől mindenki haptákba vágta magát.
- Lassan mennünk kell. - húzta el Jensen a száját és felállt kidobni a poharakat.
- Dél körül találkozunk. - helyeselt a colos is. Azzal intettek egyet és már ott sem voltak. Mint két bolond, úgy bámultuk a távolodó alakjukat.
- Meghalok. - fújtattam és rádőltem Gina vállára.
- Én már a mennybe kerültem. - ütögette meg a vállam egyetértve, aztán elvonszoltuk magunkat egy gyors zuhanyra, pár puszi és vissza is kerültünk a mókus kerékbe.
Álmosan pislogtam az előttem álló tükörbe. Minden a szokásos módon zajlott, azt leszámítva, hogy Mishára képtelenség volt ráadni Castiel ballonkabátját. Mindenféle problémái voltak, hogy ez ezért nem jó, az meg azért... szerinte mindegyiknek meg van a maga célja, de én csak 20 db teljesen egyforma öltözéket láttam.
- Vedd már fel, az Isten szerelmére! - nyomtam kezébe az egyiket, amit látványos szájhúzások árán magára öltött.
- Mindig ilyen, ne foglalkozz vele. - nevetett az éppen betoppanó Ruth. Kicsit ideges lettem, hiszen vele még nem találkoztam. Rowena, személyesen... el sem akartam hinni, de túl feltűnő lett volna, ha belecsípek a karomba.
- Tudom, volt már hozzá szerencsém. - ültem vissza a tükör elé. A szemem alatt csuda nagy karikák éktelenkedtek. Már az is megfordult a fejemben, hogy belopódzom Ginához és megkérem: mázoljon ki élő embernek.
- Ruth vagyok. - nyújtott kezet a nő, amit szívesen fogadtam.
- Lexy.
- Tudom, tele van veled a twitter. - kacagott fel és kószálni kezdett a fogad előtt. - Sajnálom, hogy csak ma kezdek. Biztos sok mindent át kellett élnetek a múlt héten.
- Úgyis mondhatjuk... - bólogattam. - Tizenkettes. - segítettem ki a ruhák tömkelegében. Köszönöm után leakasztotta és elvonult átöltözni.
- Segítenél? - kiabált ki a fülkéből. Bementem és megigazítva, tökéletesre varázsoltuk a fűzőt.
- Annyira király ez a boszicucc. - kacsintottam, mire felmutatva a hüvelykujját az órára pillantott.
- Sietnem kell. A nővéred már biztosan vár. Fejet kell csinálnia ebből... - takarta el az arcát, amit fejcsóválva reagáltam le.
- Örültem. - köszöntem el tőle.
A nap nagyon lassan akart telni, de kettőkor Esme szólt, hogy ebédszünet. Kóválygó fejjel indultam a sátor felé, ahol már gyülekeztek a többiek.
- Szia Póni! - karolta át a vállam Misha.
- Na mi a helyzet válogatós uraság? - emeltem rá a tekintetem.
- Csak igyekszem tökéletes lenni. - vonogatta a szemöldökét.
- Hello. - köszönt az ismerős hang, aztán már ott sem volt. Egy pillanat volt az egész, de tudtam, hogy utána kell mennem. Nem értettem mi a baja, de egyetlen szavából kiéreztem a fájdalmát.
- Ha megbocsátasz... - bújtam ki az engem szorongatókar alól és szememmel egy sapkás, mindenkinél magasabb alakot kerestem.
- Arra ment. - súgta oda Jensen, tálcával egyensúlyozva egyik kezében, másikkal nővéremet terelgetve az asztalok felé.
Nem értem rá velük foglalkozni. Meg kellett találnom és kiderítenem mi a baja. Már a múltkor is fájt így látnom. Most pedig... segíteni akartam neki.
- Jared! - vertem az ajtaját, de nem jött válasz. - Jared!!! - kiabáltam hangosabban. Semmi. Pofátlanul, de benyitottam. Nem zárta be. Furcsa.
- Mit akarsz? - kérdezte a tv-t bámulva, de nem nézett felém.
- Gondoltam megkérdezem jól vagy e. Úgy elrohantál... - kerestem a hangomat.
- Ne érdekeljen. Menj, szórakoztasd Mishát. - bökte oda. Ha kicsit elengedtem volna a fantáziámat, féltékenységnek tűnt volna az egész. Persze lehetetlen...
- Csak odajött bohóckodni. Jóban lettünk. - magyarázkodtam, ugyan nem tudtam miért is érzem szükségét.
- Örülök. De csak úgy megjegyezném. családos ember. - Na ez már több a soknál!
- Azt hiszed nem tudom? mégis milyen embernek hiszel te engem? - emeltem fel a hangom. - Tapló vagy Padalecki! - zúdítottam rá a pár nap feszültségét, de rettentően felhúzott.
- Te pedig egy vakságba burkolózó, álomvilágban élő idióta. - kontrázott. A szavai fájtak.
- Kapd be. - zártam le a témát és már épp indulni készültem, de megelőzött. Kattant a zár és erősen bámulva a mellkasát kerestem a kiutat. Minek kellett utána jönnöm? Szidtam magam.
- Ne haragudj. Kicsit felhúztam magam. - halkította el a hangját. Nem méltattam válaszra. - Nem szoktam így viselkedni. Esküszöm.
- Ne esküdözzél nekem. Nem vagyok senkid.
- Basszus Lex... - ült vissza az előző helyére, de már nem érdekelte a tv. Csak engem nézett. Azzal a röntgen nézéssel, ami csak neki van, áthatolva minden rétegen a vesémbe látott.
- Elmondod mi a bajod? - vontam fel kérdőm a szemöldököm.
- Tudod... - szusszant fel saját magán nevetve. Ismertem ezt a reakciót. Gina szokta ezt csinálni, amikor nagyon zavarban van és mély érzelmekről kell beszélnie. - Őszinte leszek, én sem tudom mi a bajom. Egyetlen egy dolog világos, az pedig, hogy nagyon tetszel nekem.
A mondat végét csak halványan hallottam, mert a látóterembe fekete pöttyök kúsztak. Megmarkoltam a szék támláját, el se ájuljak és a biztonság kedvéért visszakérdeztem.
- Tessék? - a hangom most teljesen más volt, mint általában. Bár tegyük hozzá, ez nem is számított általános szituációnak.
- Tetszel nekem. - nézett mélyen a szemembe. - Szeretnélek jobban megismerni. Tudom, hogy nem vagyok éppen egy igazi álom pasi, de szerintem jól kijönnénk. Csak azt kérem, adj egy esélyt.
A színváltós íriszek könyörögtek. NEKEM könyörögtek, értem esedeztek... őszintén beszélt. Először nyelni próbáltam, hogy a gyomrom és minden más belső szervem a helyén maradjon, aztán amint ez kútba fúlt tervnek bizonyult, pislogni kezdtem.
- Te most azt mondod, hogy szeretnél velem járni? - leheltem kaparó torokkal.
- Még nem. - vágta rá hirtelen. - Egyenlőre csak annyit kérek, hogy ne zárkózz el a lehetőség elől.
- Én... most azt hiszem mennem kell. - ráztam a fejem hitetlenkedve és azzal a lendülettel kétszer neki mentem az ajtónak.
Kiérve a kocsiból futva vettem az irányt, haza. Igen: haza! Azonnal el kellett innen tűnnöm, mert ez az egész nem lehet más, mint egy rohadt szemét poén, amiért Mishát el fogom kapni és kitekerem a nyakát, ha addig élek is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése