Lépcső a mennybe

Alexa:

 A kivilágított utcákon sétáltunk visszafelé a motelba Roberttel. Kínos csend feszült köztünk, hiszen még sosem beszélgettem egy élő legendával és nem tudtam, hogy hogyan viszonyuljak hozzá. Végül ő törte meg a csendet.

 - Szóval akkor most beszélgetnünk kéne. - Szólalt meg.

 - Valószínűleg igen. - Nevettem fel.

 Úgy látszik nem csak én állok hadilábon a kommunikációval.

 - Ha visszaértünk, akkor tudnék mesélni egy-két dolgot. - Sóhajtott akkorát, hogy féltem szétszakad a tüdeje.

 Aprót bólintottam és vártam, hogy mihamarabb a motelban legyünk. Nem akartam otthagyni Gináékat a kápolnában, de mit tehettem volna? Az a valami nem engedett tovább. Egy láthatatlan fal, ami az utamban állt és Sam segítségével sem tudtam áttörni. Szétvetett az ideg, de próbáltam tartani magam. Inkább áttereltem a figyelmem a mellettem sétálóra. Minél előbb vissza akartam érni, ezért megszaporáztam a lépéseim.

 - Szóval? - Nyitottam be nővéremék szobájába. - Mi a történet?

 Robert felkapcsolta a lámpát, körülnézett, majd az ágyra telepedett. Megütögette maga mellett a paplant, mire én is helyet foglaltam.

 - Az egész egy turnén kezdődött. - Vágott bele a mesébe. - Megismertem Patriciát és azonnal beleszerettem. Viszont ő megtudta, hogy híres vagyok és természetesen a feleségemről is tudomást szerzett. Azt mondta sose menjek vissza hozzá.

 - Ezért vett neki egy lépcsőt? - Vágtam közbe.

 - Nem, az évekkel később történt csak. - Mosolyodott el. - Hogy is mondják sokan? "Fiatal voltam és hülye."?

 - Az eredetileg "Fiatal voltam és kellett a pénz", de mindegy. - Javítottam ki.

 - A lényegen nem sokat változtat. Hiszen megcsaltam többször is Maureen-t Patriciával, mire rájött a dolgokra. A lány nem bírta elviselni a tudatot. Szerettük egymást, de nem akart második kerék lenni. Ezért inkább ő küldött el engem. Még sosem beszéltem erről senkinek.

 Az utolsó mondatot szinte alig hallottam. Csend állt be és úgy látszott, hogy nem fogja folytatni.

 - Nem kell elmondania, ha nem szeretné. - Tettem a kezem a vállára bíztatóul.

 - Ez itt a gond, hogy szeretném, csak még mindig fáj. - Emelte a kezét a szívéhez és megmarkolta a felsőjét, mintha ezzel enyhítené a fájdalmat. - Éveken keresztül jártam hozzá. Ígérgettem neki, hogy vége lesz a házasságomnak, de ő hajthatatlan volt. Tipikusan régies családban nevelkedett és nem bírta volna elviselni, ha miatta hagyom el Maureent.

 - Ez becsülendő. - Húztam el a számat, mikor emlékeztettem magam, hogy itt most a "hölgy" az áldozat.

 - Igen, az. - Helyeselt. - Megtettem mindent, hogy elhiggye szeretem.

 - A lépcső. - Csillant fel a szemem.

 Végre elértünk a tárgyhoz, ami legjobban izgatott. Mit jelent a felirat? Hogyan kerül ide Patricia? Miért pont ez? Annyi kérdés.

 - Igen, megvettem neki ezt a különleges építészeti csodát. - Révedt el a tekintete. - Rá egy évre meghalt. Tuberkulózisban elvesztettem őt. Minden évfordulókor erre tartottunk turnét és így meg tudtam látogatni őt. A testét persze elégettem. Igazi vadász temetést kapott, pedig nem is tudott a dologról. Minden ilyen alkalommal eljöttem a kápolnába. Ezért is tudtam ilyen hamar ideérni, hiszen pár nap múlva lesz a forduló.

 - Sajnálom. - Motyogtam.

 Miken kellett keresztül menniük? Mennyi minden az útjukban állt? Pedig szerették egymást. Tényleg, szerelemmel. Sam felé terelődtem a gondolataim. Mit tennék, ha meghalna? Hiszen minden nap benne van a pakliban, hogy egyszer csak eltűnik az életemből. Abba belehalnék.

 - Szóval megírtam a dalt, miután találkoztam vele. - Hallottam meg Robertet.

 - Hogy mi? - Kaptam felé a fejem.

 - Egy látogatásomkor Patricia megjelent előttem. Azt mondta megbocsátott, és elmesélte milyen odafent. Azt kérte, emlékezzek rá. Így írtam róla egy dalt.

 Az állam a padlón koppant.

 - Jól értettem, hogy akkor találkoztál Patricia szellemével és...? - Nem tudtam befejezni.

 - És azóta nem láttam. Egyszeri alkalom volt. - Magyarázkodott.

 - Akkor a dal a valóságot tükrözi? Az a lépcső tényleg a mennyekbe visz?

 - Nekem ezt mesélte. - Vont vállat. - Fontos?

 - Lehet. - Hagytam annyiban és a telefonomért nyúltam. Fel kell hívnom Gináékat.

Gina:

 - Sam, te ezt nem értheted! Hallottam őt! - Magyaráztam a magas srácnak a kápolna előtt. - Engem hívott.

 - Gina, mi van akkor, ha csak Patricia játszik veled? - Halkította el a hangját.

 - Ez Dean volt! - Csattantam fel.

 Miért nem tudja felfogni, hogy kellek a bátyjának? Ők tesznek meg mindig mindent egymásért! Most én is hasznos lehetnék, erre kirángat innen! Oké, nagy levegő.

 - Sam. Figyelj rám egy kicsit. - Nyugtattam magam, és ezzel együtt őt is. - Dean imádkozott és én hallottam. Patricia azt mondja nincs sok időnk. Most van más ötleted?

 Nem tudott erre mit mondani. Inkább ész érvekkel akart ő is előállni.

 - Patricia hazudhat is.

 - Mi van, ha nem? A bátyád várja, hogy menjek érte!

 - Honnan tudod ennyire biztosan? - Vesztette el végképp a türelmét.

 - Mert szeretem! - Mondtam ki hangosan.

 Sam arcán egyszerre futott át egy mosoly és a zavartság. Végre valahára megérthetne ebben legalább.

 - Te karba tett kézzel ülnél, ha Lexyvel történne ilyesmi, és tudod, hogy tehetsz valamit? - Játszottam ki az aduászomat.

 A válasz egy halk "nem" volt. Ez a veszekedés igazából többről szólt. Most, hogy tudtam, Lexy biztonságban van Sam mellett, itt mertem volna hagyni. Dean-ért pedig el kellett mennem. Éreztem, hogy még mindig engem hív és belülről feszített szét a tehetetlenség.

 - Megzavartam valamit? - Jelent meg hirtelen Castiel, mire a szívemhez kaptam.

 - Francba, Cas! Azt akarod, hogy meghaljak? - Kapkodtam szaporábban a levegőt.

 Ő csak értetlen fejjel nézett rám, majd kissé elmosolyodott.

 - Értem ám! Nem is haldokolsz, csak az adrenalin szinted ugrott fel...

 - Mire jutottál? - Vágott közbe a fiatalabb Winchester, mielőtt az angyal mélyebben beleásta volna magát a biológiába.

 - Oh, igen. - Rázta meg a fejét. - Kiderítettem pár dolgot. Például, hogy Patricia nem ártó szellem, csak segítő szándékai vannak. - Itt egy "megmondtam" nézést küldtem a colos felé. - Na meg azt is, hogy a lelked is azon a szakaszon van, mint Dean. Ő az első, akinek sikerült emberileg feljutnia a lépcsőn. Viszont nem teljesen a mennyekbe került.

 - Akkor? - Sürgettem.

 - A mennyek és a föld között van egy kisebb... Folyosó szerűség. Ezen keresztül segíti át Patricia az emberek lelkét. Viszont Dean testestül jutott át, így ő most jobb esetben ott kóvályog egyedül.

 - Rosszabb esetben? - Tette fel Sam az engem is foglalkoztató kérdést.

 - Már nem él.

 - Ez az, ami biztos nem igaz, mert én hallottam. - Szólaltam fel és gyorsan összegeztem az előbb történteket.

 Cas nekem adott igazat és azt ajánlotta, hogy kövessem Patriciát. Sam persze ismét próbált megállítani, de nem hagyhattam annyiban.

 - Megmentem őt, addig ti próbálkozzatok Alexát egyben tartani. - Indultam meg a lépcső felé. - Hamarabb összeomlik, minthogy észreveszed.

 Sam bólintott, hogy megértette. Én pedig nagy levegőt véve ráléptem az első fokra. Semmi nem történt.

 - Most mi a baj? - Pánikoltam. Mi történik, ha nem jutok fel hozzá?

 - Nem úgy kell. - Csengett az ismerős női hang. - Úgy látom döntöttél.

 Patricia közelebb sétált és mosolyogva felém nyújtotta a kezét.

 - Gyere, megmutatom.

 Felkísért teljesen, majd arra a pontra mutatott, ahol a jelet láttuk.

 - Érintsd hozzá a jeledet és máris ott vagy. Egy darabig veled tartok. - Bíztatott.

 Óvatosan felhúztam a pulóverem ujját és leguggolva, megpróbáltam elérni a korlátok közt húzódó  mintát.

 - Még egy kicsi és megvan. Neked jobbra. - Irányított.

 Castielék lentről figyelték a bénázásomat. Egyik kezemmel lenyúltam a semmibe, a másikkal erősen tartottam magam.

 - Mindjárt. - Szólt Patricia és a fiúkhoz fordult. - A másik lánynak nincs sok ideje. Keressétek meg a kaput, hozzátok ki a lelkét és vigyázzatok a húgommal.

 Megálltam a mozdulatban.

 - A húgod? - Néztem fel rá, de ekkor megcsúszott a kezem és zuhanni kezdtem.

Sam:

 - Gina! - Kiáltottam fel, ami visszhangot vert a kápolnában.

 Az egyik pillanatban még zuhant a lány, a másikban hűlt helye volt.

 - Szerinted? - Fordultam Cas felé, aki ugyan úgy eltűnt, mint a vörös Martens. - Fasza.

 Körülnéztem, de sehonnan nem ugrott elő senki. Kissé összerezzentem, mikor a telefon megszólalt a zsebemben. Remegő kézzel nyúltam utána.

 - Igen? - Szóltam bele.

 - Sam, nem fogod elhinni, hogy mi történt! - Kezdte kapkodva Lexy.

 - Te se. - Ennyi volt a válaszom, mégis érezte, hogy gond lehet.

 - Gyertek vissza, amilyen gyorsan csak tudtok. - Utasított.

 - Sietek. - Nyomtam ki a mobilt.

 A nadrágomba süllyesztettem és elindultam vissza a motelba. Az utolsó pát métert pedig futva tettem meg. Szinte berontottam a kis szobába, ahol Robert és Lex ült az ágyon. Viszont mikor a lány meglátott, azonnal felpattant és elém sietett.

 - Mi történt? - Kérdezte és szemével mögém lesett. - Hol vannak a többiek?

 - Hosszú. - Morogtam és elmeséltem nekik az elejétől fogva.

 Félve néztem Alexára és végig Gina szavai jártak a fejemben. "Hamarabb összeomlik, minthogy észreveszed." Figyeltem mit reagál a történtekre, de semmi. Még egy arc izom se rándult meg.

 - Oh, igen. Elizabeth Morey nagyjából két évvel volt fiatalabb Patriciánál. Férjes asszony volt. - Emlékezett vissza Robert. - Mindig próbált rávenni, hogy hagyjam békén Patriciát.
 - Most ti jöttök. - Néztem rájuk. - Mire jutottatok?

~0~0~0~0~

 - Szóval a lépcső, a hölgy, a jel minden igaz? - Összegeztem.

 - Eddig nagyon úgy tűnik. - Bólintott Lexy és előkapta a laptopját, majd gyorsan rákeresett a szövegre.

 - Miért nem engem kérdeztek, ha a dal kell? - Vonta fel a szemöldökét kissé sértve Robert.

 - Bocsánat, megszokás. - Rázta meg zavartan Lexy a fejét és olvasni kezdett.

 - Asszony pipa. - Gondolkodtam hangosan. - A jel a falon biztosan a hármas körre utal. A szavaknak néha két értelmük van? Mit jelentsen ez?

 - Nem tudom, de ez itt - mutatott Lex az egyik sorra. - "És egy új nap virrad majd, Azoknak, akik sokáig maradnak." Nem túl bizalom gerjesztő.

 Kezemet végig húztam az arcomon, hogy kissé felfrissítsem magam. Túl sok minden történt az elmúlt napokban. Még pihenni is alig volt időnk.

 - Van valami. Bármi furcsa, ami összefüggésbe hozható még a Morey testvérekkel és az üggyel? - Ásítottam.

 - Azt mondtad, hogy az évfordulóra mindig meglátogatod. Mikor is lesz ez? - Fordult Lexy az idős vadász felé.

 - Pontosan egy hét múlva. - Komorodott el, majd felém fordult. - Patricia és Elizabeth ugyan azon a napon haltak meg. Ez fontos lehet.

 Rákerestem a dátumra, amit Robert mondott. 1970. 11. 27. Részletesebben utána olvastam.

 - Mi van akkor, ha ők is "lélek-hordozók" voltak? - Néztem fel egy idő után.

 - Lea és Ráchel? - Ráncolta homlokát a lány.

 - Pontosan. - Fordítottam feléjük a laptopom. - Itt azt írják, hogy a tüneteik ugyan azok voltak. Véres köhögés, hát fájás, hirtelen fogyás. Mindketten hívők voltak. Lehetséges, hogy ők is ugyan úgy jártak, mint ti ketten. Bementek, majd plusz lélekkel jöttek ki a kápolnából és mint tudott, elég egyikőjüknek átlépnie a küszöböt.

 - Akkor ők is áldozatok? - Képedtem el.

 - Nagyon valószínű. - Ásítottam újra.

 - Szerintem ma már nem megyünk semmire. - Szólalt meg hirtelen Robert. - Jobb lenne, ha lepihennénk, hogy holnap újult erővel folytathassuk a kutatást.

 Ellenkezni akartam, de még ahhoz is túl fáradt voltam. Hagytam, hogy Lexy felsegítsen az ágyról, majd átbaktattunk a másik helyiségbe.

 - Ugye nem haragszol, hogy nem tudtam meggyőzni a nővéredet, hogy maradjon? - Kérdeztem idegesen.

 Féltem, hogy mérges lesz ez miatt, de ő csak egy apró mosollyal a szája szélén felém fordult.

 - Az én nővérem juttatta oda Dean-t, ahol most van. Szerintem kvittek vagyunk.

 Kissé nyugodtabb lélekkel feküdtem be mellé az ágyba aludni ahol szinte azonnal elnyomott az álom.

Dean:

 Madár csicsergés, patak csobogás, napsütés és fehér fény mindenhol. Szerintem eltévesztettem a bejáratot.

 - Gina! - Kiáltottam el magam, de semmi.

 Olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő. Előttem egy tisztás volt, ahol egy kis patak csordogált. Partján egy fa állt, amin egy madár pár énekelt. Még a hideg is kirázott. Az utolsó emlékem, hogy mérges vagyok, mert mindenkit bajba sodornak a fentiek és a lépcső.

 - Fent lennék? - Kérdeztem a semmitől ismét, de a változatosság kedvéért, nem válaszoltak.

 A legtöbb gyereket arra neveli az apja, hogy, ha eltévednek, akkor maradjanak a helyükön. Engem arra nevelt, hogy jussak ki az erdőből, mielőtt megtalál egy vérfarkas, vagy egy wendigo. Így egyértelműnek tűnt elindulni az egyik irányba. Csak mentem és észre se vettem az idő múlását.

 - Mi a...? - Néztem körül.

 Az egész tájat hó borította.

 - November van az isten szerelmére! - Fordultam körbe.

 Nem elég, hogy mindenhol hó volt, de az tett be a legjobban, mikor észrevettem a legszembetűnőbb furcsaságot. Ugyan azon a helyen toporogtam már egy jó ideje.

 - Ez csak egy nagyon rossz álom. - Hunytam le a szemem, de mikor kinyitottam, a fehérség eltűnt. Az előbb még csupasz fát pedig elborították az újonnan nyílt virágok.

 - Na, ebből már most elegem van. - Nyeltem nagyot és a növény felé vettem az irányt. - Persze Dean, beszélj magadba nyugodtan. Miért is ne lehetne? Úgyis egyedül vagy ezen az helyen. Egyáltalán mi a fene ez? Egy elcseszett idő gép? Mióta lehetek itt? Fuha, Dean Winchester hivatalosan is megőrült.

 Bele bokszoltam a levegőbe, majd nevetni kezdtem. Nagyjából nyolc évszak változás mehetett végbe, mire odaértem a parthoz. Leültem a fa tövébe és vártam. Az előző módszer nem jött be, így gondoltam megpróbálom a "várok"-at. Egy legalább jó volt. Nem éreztem se éhséget, se szomjúságot, de még a hideg-meleg frontokra is teljesen immúnis lettem. A gondolataimba merülve nézelődtem, mikor egy hang furakodott a fejembe.

 - "Szeretlek." - Ismételgette és én erősen koncentráltam, hogy rájöjjek kihez társítsam.

 - Gina? - Motyogtam magam elé, majd elmosolyodtam. - Én is téged.

 A lelkem, mintha mázsás súlyoktól szabadult volna meg, azáltal, hogy hangosan is kimondtam a nyilvánvalót.

 - Ginetta Martens. Szeretlek és tudom, hogy te is ugyan így érzel. Ha még látlak ebben az életben, vagy miben, akkor esküszöm elmondom neked személyesen is. - Mondtam ki hangosan a gondolataimat. - Persze lehet, hogy nem érdemellek meg, de hidd el, sosem engedném, hogy bajod essen.

 A madár csicsergés hirtelen elhalt, és helyét duda szó vette át. Gyanakodva néztem körbe és a távolban fák alakjai rajzolódtak ki. Mögülük füst szállt fel.

 - Miért érzem úgy, hogy nem kéne arra mennem? - Tápászkodtam fel és elindultam.

 Csak sétáltam és sétáltam. A fény pedig egyre erősebb volt, ahogy közeledtem.

 - Ne menj a fény felé! - Kiáltott rám hirtelen valaki.

 Összerezzentem. Kezdtem megszokni, hogy csak az én hangom hallatszik az egész helyen.

 - Dean! - A szívem nagyot dobbant, és azonnal visszafordultam.

 - Gina. - Léptem közelebb felé, mire hatalmas erővel belém száguldott.

 - Te idióta! - Vágott fejbe, de még felháborodni sem volt időm, ugyanis azonnal megcsókolt.

 Viszonoztam a hevességet és úgy éreztem, sosem akarom elengedni.

 - Bocsánat, de eddig maradhattam. - Köszörülte meg a torkát az idegen.

 Levegőt kapkodva váltunk szét.

 - Patricia, nem hagyhatsz itt! - Kapott távolodó alakja felé Gina.

 - Feketítsd be a lelked a legtisztább helyen és megnyílik... - Utolsó szavai nem jutottak el hozzánk.

 Teljesen eltűnt. Egymásra néztünk a lánnyal, mire elpirulva félre nézett.

 - Szóval itt ragadtunk, amíg rá nem jövünk mit kell tenni. - Fordult párszor körbe.

 Nem tudom mi vett rá, de abban a pillanatba jó ötletnek tűnt. Így, mikor hátat fordított nekem, gyorsan átöleltem és arcomat a nyakába fúrtam.

 - Hiányoztál. - Morogtam és most már nem érdekelt, hogy hol vagyok.

 Gina nem szólt semmit, csak beletúrt a hajamba.

 - Kijutunk innen nyugalom. - Suttogta.

 - Hiszek neked. - Mondtam teljes meggyőződéssel. - Viszont csak egy dolgot kérdeznék.

 - Tessék csak. - Unszolt nevetve.

 - Hol is vagyunk?