Köszönöm

Minden éjjel, mikor éjfélt ütött az óra, Mabel Pines felkelt a zajra. Ma viszont tudta, hogy ez az utolsó estéje Gravity Falls-ban, így nem akarta elszalasztani a napfelkeltét se. Eldöntötte, hogy mindenre emlékezni akar, még a legrosszabbakra is. Arra, hogy Stan bácsi majdnem örökké elfelejtett mindent, Bill csaknem eltörölte őket az univerzumból és egyéb apróságok. Akármilyen szörnyen hangzik, ez akkor is a legszebb nyara volt, amit valaha megélt. Semmiért nem cserélné el. Csak ült a tetőn és nézett ki a fejéből. Nem akart a kora reggeli utazásra gondolni. Ő nem akart innen elmenni. Szeretett volna még egy kis nyarat, na meg persze több időt tölteni a bácsikáival és emlékeket az albumjába. Túl sok dolog, túl kevés idő. Kirázta a hideg. Még így, a vastag takarójába burkolózva is remegett. Fáradt volt és szomorú. A búcsú pedig minden egyes pillanattal közeledett.

Mabel mögött hirtelen nyikorogva kinyílt a tető ajtó, majd Stan bácsi állt meg mellette.

 - Szabad? - Mutatott a lány mellé, aztán választ sem várva leült.

siriuslymeg

 - Takaró város nem fogad most senkit - motyogta Mabel és méginkább magára húzta a paplant.

Egy ideig teljes csendben figyelték a tájat. Az ég még sötétkék volt, de már a Nap kezdett átvenni egy apró darabot az égből. Gyönyörű volt.

 - Mikor indultok Ford bácsival? - törte meg a csendet Mabel, mert nem szeretett szomorú lenni.

 - Egy hét, mire elintézünk mindent.

A kislány bólintott, majd ismét a fák felé fordult.

 - Itt akarok maradni - suttogta és letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából.

 Stan bácsi felsóhajtott és magához húzta unokahugát.

 - Megköszöntem már, hogy nem nyomtad meg a gombot?

Mabel fenézett bácsikájára könnyes szemeivel, majd nemlegesen rázni kezdte a fejét.

 - Akkor biztos elfelejtettem - röhögött fel a saját poénján.

 - Jajj, Stan bácsi, ne viccelődj ezzel. Majdnem odalett minden emléked - dorgálta meg Mabel, de a mosoly ott bujkált a szája sarkában.

 - Rendben, rendben. - Borzolta össze a barna tincseket és felkelt. - Akkor köszönöm, hogy bíztál bennem kölyök.

 - Én csa... - Mielőtt befejezhette volna, Stan bácsi eltűnt a létrán.

Mabel hátradőlt és az eget nézte. Bárcsak örökké tartana a nyár.