I'm okay

  A kicsi Adrien mosolyogva játszik, a város egyik legszebb homokozójában. Az anyukája hozta el, hogy gyerekek között lehessen és barátkozzon. Ő most egy távolabbi padon ül és olvas, így nem veszi észre, mikor a fiához lép két idősebb srác, akik ránézésre ikrek.

 - Te vagy Adrien Agreste? - kérdezi az egyik és egy nagyon gonosz vigyort produkál.

 A szőke fiú meg sem mer mukkanni, de azért bólint.

 - Az én anyukám a szakácsotok. Vagyis csak volt, mivel Mr. Agreste kirúgta - villan egyet a másik alak szeme mérgesen és a pólójánál fogva magához rántja Adrient. - Rajtad fogjuk leverni azt, amit apád elkövetett.

 A másik féltől érkezik az első ütés, egyenesen az arcába. Ő a homokba borul és összekuporodva tűri, hogy rugdossák. Egészen addig, míg valaki a segítségére nem siet. Az anyukája mérgesen elzavarja a suhancokat és az ölébe veszi a kisfiát.

 - Shh, nyugalom angyalkám, anya vigyáz rád - nyugtatgatja a síró szőkeséget.

 - Kérlek, csak apának ne mond el - csuklik el a hangja, ahogy felnéz az anyukájára.

Mrs. Agreste megígéri és többet szóba se hozzák. Viszont apja többet nem engedi ki fiát sehova, mert még a végén megint elesne.

 Adrien az iskolából jön hazafelé. Elmaradt egy órája és ő nem szólt Nathalie-nek, hogy jöjjön érte. Úgy gondolja hazasétál egyedül, még ebben a szakadó esőben is. Nem sok ember járja ilyen időben Párizs utcáit és ez így van jól. Nem vágyik társaságra, mégis az egyik sarkon befordulva, szembe találja magát egy csapat sráccal.

 - Csak nem Adrien Agreste? - kérdezi a legnagyobb, a falkavezér. Öt srác, egy ellen. Nem valami fer helyzet.

 Túl ismerős a szituáció Adriennek. A különbség az, hogy most elbánhata velük Chat Noir-ként, aztán eszébe jut, hogy nem változhat át előttük, így csak bólint egyet.

 - Láttuk a képedet az egyik oszlopon - lép közelebb a szónok. - Az összes lány érted csorgatja a nyálát. Miattad nem lesz sosem barátnőnk.

 Adrien érzi, hogy nyúlik a pólója és az ütés ugyan azon a helyen éri, mint kiskorában. Most viszont nincs itt az anyja, hogy megvédje. Így Adriennek állnia kell az összes ütést és rúgást, amit kap.

Fáj mindene, mire valamelyik meglát valakit az utcán és elszaladnak őt otthagyva a sárban. Kitörli szeméből a vizet és körülnéz. Az egyikre alig lát, annyira be van dagadva az ütésektől. Senki nincs ott. Adrien egy ideig csak ül és végignéz magán. Ez bizony meg fog maradni. A gyomra iszonyatosan fáj, de nem törődve vele, feltápászkodik.

 - Hát, téged aztán jól helyben hagytak - mászik elő Plagg a táskából, miközben egy sajtot rágcsál.

 - Kösz a segítséget - morogja Adrien mérgesen.

 - Hé! Szerinted kinek köszönheted, hogy nem vertek agyon? - vágja be a durcát a talizmán és visszabújik a rejtekhelyére.

 - Így nem mehetek haza - mondja csak úgy magának a srác és elindul egy irányba.

 Ha az apja megtudja, hogy mit tettek vele, akkor tönkre teszi a fiúk életét örökre. Arról nem is beszélve, hogy őt soha többé nem engedné sehová, még felügyelettel sem. Észre sem veszi, hogy egy bizonyos hely felé tart, amíg meg nem érkezik a bolt elé. Marinették háza előtt áll és mielőtt meggondolja magát, gyorsan benyit. Mari anyukája van bent a pultban, aki, amint meglátja a fiatalt, rögtön kiabál az emeletre és odaszalad az érkezőköz.

 - Jajj, Adrien jól vagy? - kérdezi aggódva és nem sok kell a srácnak, hogy elsírja magát, de egy mosolyt erőltetve az arcára, csak bólogat.

 - Persze.

 - Hozok kötszert - hagyja ott a pultot és hátraszalad.

 A fiú csak áll és tényleg nem érti, miért idehozta a lába. Közben a padlástérre nyíló ajtó felcsapódik és a mindig mosolygós Marinette fut le.

 - Itt vagyok a... Te jó ég, Adrien! Mi történt? Jól vagy? - fut oda hozzá és gyorsan végig járatja rajta a szemét.

 - Jól vagyok - ismétli megint.

 Nem tudja felidézni, hogy mi történik a következő tíz percben.

 - Ne szóljanak haza. - Mondja és a többi részlet kiesik.

 Mire feleszmél, már fent van Marinette szobájában, jobban mondva, az ágyában. Egy másik póló van rajta és nyakig be van takargatva. Ragadós kenőccsel be van kenve minden egyes fájó pont és néhány helyen kötést is kellett használni. A szeme már nem fáj annyira, de nagyon fáradtnak érzi magát. Mrs. Cheng a lánya lelkére köti, hogy amint valami van szóljon le, majd magára hagyja a két fiatalt.

Marinette az ágy melletti székben ül és nézi. Csak nézi, de nem szól semmit. Azt várja, hogy ő beszéljen.

 - Szóltatok valakinek? - ül fel Adrien gyorsan az ágyban, de Mari megnyugtatja.

 - Csak egy SMS-t küldtem a nevedben Nathalie-nek, hogy apa eljött értem és te is átjöttél. - Mondja félénken. - Valakinek szólni kellett.

 Adrien igazat adva bólint egyet. Érezi magán Mari pillantását és valamivel meg akarj nyugtatni.

 - Rendben vagyok. Tényleg.

Nyugtató mondatnak szánja. A lány próbál erős lenni, de látszik rajta, hogy mindjárt elsírja magát.

 - Kérlek, csak apának ne mondd el - motyogta fáradtan, félálomban és az oldalára fordul.

 Marinette nem érti miért, de beleegyezik.

 - Ígérem, nem szólok egy szót se - simít végig a homlokán.

 - Köszi, anya - motyogja Adrien, egy mosollyal a szája szélén, majd elaludt.

Így azt már nem hallhatta, hogy Marinette felsírt mellette.

kép forrása: dA