Ambrózia

 Bianca nem néz az órára, hiszen nem érdekli az idő. Korsóval a kezében tántorog végig a folyosókon, nem tudva merről jött és merre tart. Csak megy, amerre a lába viszi. A tágas erkélyablakról lenézve még látja a barátait, akik nem akartak vele tartani a felfedező útra. Bianca azonban úgy gondolta, hogy nem minden nap jön az ember Asgardba ünnepelni, ezért fel kell fedezni a helyet. Hiszen győztek! Ma végre leverték Odin segítségével a Gudikat, akik már évek óta rabságban tartották az ő nemzetét. A lány bárgyú mosollyal az ajkán leteszi az italát a földre, de csak annyi időre, hogy összefogja hosszú vörös haját. Győztek, és ez annak köszönhető, hogy az apja hajlandó volt végre hallgatni rá és segítséget kért az Istentől. Éveken át tartó kínzások és szenvedések vártak volna rájuk, ha nem sikerül a tervük, de inkább már bele se gondol ebbe. Csak lehajol a sörért, hogy ismét lefolyathassa torkán a dicsőséget. Azonban a korsónak már csak hült helyét találja. Összehúzott szemekkel néz körbe, aztán vissza a lába elé. Túl sokat ivott volna?

 - Igazán nem illik egy ilyen szép hölgyhöz, hogy ennyit igyon. - Hallotta meg hirtelen maga mögül a mély hangot.

 Biancának kell egy kis idő mire kiveszi a sötétben az alakot, aki meglopta. Az első, ami feltűnik neki, az a hosszú vörös köpeny, aztán pedig a félhosszú szőke haj. Nem szól semmit, csak mérgesen elé lép és visszaveszi a tulajdonát.

 - Nem illik elvenni azt, ami nem a tied! - Mondja, majd lehúzza a maradékot és visszaadja a tolvajnak. - Ezt megtarthatod.

 Ezzel a végszóval sarkon fordul és még hallja maga mögött az öblös nevetést. Elindul vissza a barátaihoz, hogy elmesélje milyen paraszt népeket is beengednek a palotába.

 Később Bianka megtudja, hogy a "parasztot" Thornak hívják és ambrózia ízűek az ajkai.