Desdemona:
Nem akartam elhinni, hogy addig, míg nem tudtam a terhességemről, addig nem volt semmi bajom. Se reggeli rosszullét, se szédelgés, se csoki utáni vágyakozás. Most mégis a wc kagyló fölé görnyedve adtam ki magamból a tegnapi vacsorámat.
- Kicsim, kérlek. - Vezettem kezemet a hasamra. - Csak egy smoothiet ittam meg. Nem utálhatod ennyire.
A válasz hamar megérkezett, és a wcben landolt. Mikor úgy éreztem, hogy nincs már bennem semmi, ami kijöhetne, feltápászkodtam a hideg kőről és megmostam a fogam. Vörös hajam úgy trónolt a fejemen, hogy még az oroszlánok is a receptért könyörögtek. Csak néztem átlagos, szeplőkkel borított arcomat és unalmas barna szemeimet. Sírva fakadtam, mikor lépteket hallottam kintről, majd kopogtattak.
- Mona? - Hallottam meg Sam hangját, mire még jobban zokogni kezdtem. - Baj van?
Nem válaszoltam, csak kinyitottam az ajtót és megöleltem.
- Utálom a bátyád. - Szipogtam és nem érdekelt, hogy összekönnyezem a pólóját.
- Dehogy utálod. - Simított végig hajamon.
Átgondoltam a dolgot és megint rázkódni kezdtem a sírástól.
- Igazad van. - Léptem hátrébb és megtöröltem a szemem.
- Mi történt? - Kérdezte ismét óvatosan.
- Hormonok, Sam! Az történt! - Csattantam fel.
Próbált komoly arcot magára erőltetni, de kudarcba fulladt hamar. Szívem szerint hozzávágtam volna valamit, amiért rajtam nevet, aztán rájöttem, hogy tényleg nevetségesen viselkedem.
- Elviszel engem boltba? - Fújtam ki az orrom idő közben egy wc papírba.
- Többiek?
Hát, igen. Reggel hat óra volt, elvárható lett volna, hogy minimum valaki fent legyen.
- Mindenki alszik.
Sam megvonta a vállát és jelezte, hogy szedjem össze magam. Megmostam az arcom és egy csattal összefogtam a hajam. A szobához érve, halkan kinyitottam az ajtót, de Dean nem feküdt a helyén. Elgondolkodtam, hogy vajon mikor reggel felkeltem a rosszullét miatt, akkor se volt már mellettem? Lehetséges. Gyorsan felkaptam valamit és indultam is a garázsba.
- Melyikkel megyünk? - Néztem a két autóra.
- Deanével. - Forgatta a kulcsot az ujján. - Lorié valószínűleg a párnája alatt van, úgy őrzi a kocsikulcsokat, mint egy sárkány.
Felnevetett, ahogy ezt mondta, nekem pedig valami szöget ütött a fejemben. Lehet, hogy mégsincs minden veszve? Lehet, hogy Sam, csak a macsó "nem vagyok szerelmes a húgodba" arcot akarja nekem mutatni? Miért hazudna? Csak mert a testvérem, nem fogok máshogy viszonyulni hozzá, ha összejönnek. Sőt, én lennék az első, aki elkezdené tervezni az esküvőt.
- Min gondolkodsz? - Térített észhez Sam, miközben úton voltunk a bolt felé, ahol valószínűleg kifosztom a csokoládé részt.
- Igazából azon, hogy miért nincsen senkid. - Próbáltam kerülő úton eljutni a célig.
- Ne kezdd te is. - Sóhajtott.
Megvontam a vállam. Igazat mondtam, hiszen mióta ismerem, maximum futó kalandjai voltak. Sosem volt olyan nő, akit bemutatott volna nekünk.
- Tudod, hogy nem könnyű a mi helyzetünkben. - Szabadkozott. - Ti kész csoda, hogy Deannel egymásra találtatok.
Csodának valóban csoda. Mikor John és Dean először jártak nálunk, én éppen egy két hetes önvédelmi táborban voltam. Apa íratott be rá, de Lorit még fiatalnak tartotta hozzá. Így történt, hogy mikor a legidősebb Winchester beállított legközelebb a nagyobbik fiával, én háttérbe szorultam. Mint kiderült, John és apa elmentek vadászni és Dean, meg Lori egyedül maradtak otthon, míg én táboroztam. Közel kerültek egymáshoz. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az, akit majd az oltár elé fog vezetni.
- Nem is tudom miért engem választott. - Mosolyodtam el.
Sam nem válaszolt, csak elmosolyodott. Bárcsak ő is tudná, hogy milyen, mikor valakit ennyire szeretsz.
Lorelai:
Nem bírtam megszólalni. Szó szerint véres volt a torkom. Csak figyeltem, ahogy Dean elővesz egy papírtörlőt és felszedi a rózsaszirmokat, majd alaposan felmossa a vért. Közben magában motyogott. Nem figyeltem rá, csak próbálgattam a hangomat. Mikor végzett, felsegített és a mosdóhoz vitt, hogy lemossa a kezemről is a vért.
- Mit érzel? - Törte meg a csendet. - Tényleg szerelmes vagy belé?
Megköszörültem a torkomat. Úgy tűnik javult az állapota.
- Nem hiszem. - Suttogtam. - Ez csak... Ilyen még nem volt. Lehet, hogy ő az? Ilyen hamar szerelembe lehet esni? Akkor miért nem beléd szerettem?
Dean csak elmosolyodott, na igen, tudtam mit fog mondani.
- Azért, mert tudtad, hogy mióta először megláttam a nővéred, beleszerettem. - Mondta olyan hangon, hogy egy pillanat alatt elöntött az irigység.
- Hát igen, de mi megpróbáltuk. - Nevettem fel gyengén az emlékre.
- Ne beszéljünk arról a csókról. Még szerencse, hogy apád nem akkor nyitott be. - Vált egy kicsit fehérre az arca. - Olyan volt, mintha a húgomat csókoltam volna meg.
Látványosan kirázta a hideg. Összeszorult a torkom. Miért is voltam vele ellenséges? Mert az öccsét választotta ahelyett, hogy velem keresgéljen egy olyan embert, aki lehet, hogy már nem is él. Hiába tudtam, hogy én is Monát választottam volna, mérges voltam. Nem, nem ez volt a megfelelő szó. Inkább csalódott. Úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem fordult. Akkor döntöttem el, hogy nem fogok várni a csodára, hanem nekivágok az útnak és egyedül keresem meg anyámat. Vagy azt a boszorkányt, aki tudhatná hol van.
- Sajnálom. - Szólalt meg Dean mellettem, amikor a szobám elé értünk.
- Nem kell. - Válaszoltam és komolyan gondoltam. - Már csak makacsságból szívattalak. Tudom, hogy ha apátok nem akkor tűnt volna el, és ha...
- Ha sok minden máshogy alakul - vágott közbe -, akkor a te ügyedet választottam volna.
Éveken keresztül, egyedül küzdve az átok súlyával, ezt az egy mondatot szerettem volna hallani. A legjobb barátom szájából. Megöleltem és évek óta először, tudtam, hogy tényleg van esélyem arra, hogy sikerüljön megtörni az átkot.
- Gyere be. - Invitáltam be a kupis szobámba és pár könyvet, meg ruhát arrébb dobva, hellyel kínáltam.
- Hát, te aztán nem változtál. - Nézett körül.
Megvontam a vállam. Rosszabb voltam, mint tíz ember együtt véve.
- Mennyire jutottál? - Kezdett rögtön a közepén.
Apa nem tudta, hogy Deannek elmondtam az átkot. Azt mondta senki nem tudhat róla, csak mi ketten. Aztán pedig kalitkába zárt és azt mondta miattam teszi. Nem tudtam, hogy szeressem apámat, vagy gyűlöljem.
- Bárkit kérdeztem, nem igazán hallottak még csak hasonló átokról sem. - Tértem a lényegre. - Átolvastam az összes létező könyvet, amiben szerelmi átkokról van szó, de csak pár feljegyzést találtam. Az elátkozottak szerelmesek lettek, de mivel viszonzatlan volt, a tüdejükben virágok nőttek, amik egyre csak elburjánzottak, míg a végén megölték az áldozatot. Kérdeztem démonokat, angyalokat, boszorkányokat, hogy hallottak-e hasonlóról, de vagy nem válaszoltak, vagy nem tudtak róla. Egy embert keresek most, aki a legnagyobb valószínűséggel tudna rajtam segíteni. Azt mondják nagyon hatalmas boszorkány és lehet még anyámat is ismerte.
A kiselőadásomat Dean csendben hallgatta. Próbálta feldolgozni, amit én is, hogy az átok nálam is aktiválódott. A könyvek azonban nem írtak túlélőkről.
- Ki lenne az? Ismered? - Kérdezte kíváncsian.
- Csak a nevét tudom. Már több, mint fél éve üldözöm. - Hangzott nyűgösen a válasz. - A neve Rowena.
Sam:
Az este még elmentem egyet sétálni az erdőbe, de nem túl messzire. Aztán inkább lementem aludni az Impalába. Kellett a bőr ismerős illata, hogy lenyugodjak. Ezt persze nem mondhattam el Demonának, ezért csak azt válaszoltam, amit hallani akart.
- Elmentem sétálni, majd hazajöttem és lefeküdtem aludni. - Foglaltam össze és elhallgattam néhány részletet. - Inkább te válaszolj arra, hogy mi van Dean és Lori között?
Miután feltettem a kérdést jöttem rá, hogy lehet furcsán hangzik az egész.
- Miért érdekel? - Próbált semleges arcot vágni, de a mosolyát nem rejtette el.
- Ugyanis Deant reggel Lorelai szobája előtt ülve találtam. - Vallottam be. - Nagyon mélyen aludt.
Mona, mintha meglepődött volna, de gyorsan összeszedte magát.
- Régen azt hittem, hogy ők egy pár. - Válaszolt egész halkan. - Aztán kiderült, hogy csak nagyon sok a közös bennük. Talán annyira, hogy sokáig el sem bírják viselni egymást, ami vicces, mert ez arra utal, hogy magukkal sem jönnének ki.
Igazat adtam neki. Lori egész hasonlított Deanre. Szerette a gyors kajákat és az autója volt a mindene. Szerette a klasszikus rockot, de ő inkább Elvis és az ő korában élők zenéire aludt el. Nem mintha esténként az ajtaja előtt álltam volna, hogy kiderítsem mi a kedvenc zenekara.
- Különleges az ő kapcsolatuk. - Folytatta Mona. - Mindig ott voltak egymásnak. Inkább testvéri a viszonyuk, mint bármi más.
- Ez úgy hangzott, mintha magadat is győzködnéd. - Bukott ki belőlem.
- Lehetséges. - Mosolyodott el keserűen. - Nem tudom, lehetséges, hogy ő jobban összeillenek és én csak egy...
- Ezt most verd ki a fejedből. - Szóltam rá dühösen. - Egyáltalán hogyan jut ekkora marhaság eszedbe? Tudod te mit kellett átélnem abban a pár hónapban, míg nem találkoztatok újra?
Tudtam, hogy megígértem Deannek, hogy hallgatok erről, de Monának szüksége van a megerősítésre.
- Desdemona így, Desdemona úgy. - Mélyítettem el a hangom és próbáltam nagyon macsónak tűnni. - Egyszer ő lesz a feleségem, ha beledöglök is.
Mona csak nevetett a játékomon, de letörölt pár könnycseppet is.
- Köszönöm. Ez most kellett. - Vett elő a kesztyűtartóból egy pzst.
Hazaérve mindketten elvonultunk a saját lakrészünkbe. Demona azt mondta, hogy elfáradt és inkább lefekszik aludni. Én pedig nem futottam össze senkivel, így elővettem a laptopomat és ügyek után kutattam. Muszáj volt valami, ami leköti a figyelmemet. Ez olyan jól sikerült, hogy észre sem vettem hogy szaladt az idő. Csak akkor riadtam fel, mikor magam mögül meghallottam sógornőm hangját.
- Ez érdekes lehet.
Összerezzentem és automatikusan a fegyverért nyúltam, ami szerencsére nem volt a belső zsebemben.
- Lelőttél volna? - Nevetett a vörös ördög.
- Ne csinálj többé ilyet. - Vettem még mindig szaporán a levegőt.
Eközben ő már rá is kattintott az említett cikkre.
- A férfi egyik napról a másikra otthagyta családját. - Olvasta fel hangosan. - A hozzátartozók szerint semmi nem utalt arra, hogy bármi változás állt volna be az életében. Tizenöt éve szerette a feleségét és két gyerekét. Mindenki azt mondta ők maguk az álompár, majd hirtelen egyik napról a másikra, a férfi beadta a válópert.
- Ez nem biztos, hogy a mi ügyünk. - Ráztam a fejem. - Lehet csak talált magának valakit, akit jobban szeretett.
- Nem hiszem. - Rázta a fejét. - Nézd, itt azt írják, hogy a felesége biztos abban, hogy az egyetlen változás a férfi parfümjében volt. Lehetséges, hogy boszorkányok állnak az egész mögött.
Tudtam, hogy nem fog engedni és általában beváltak a megérzései. Nekem pedig kellett egy kis kikapcsolódás, így szinte egyszerre indultunk el a konyha felé, ahol a testvéreinket sejtettük. Nem fog ártani, ha egy kicsit távol leszek az egész helytől. A bunkertől és a benne élő Lorelaitól. Mindketten ott voltak és fáradt arccal, csendben kávéztak.
- Találtunk egy ügyet. - Kezdett bele Demona azonnal. - Úgy gondoltam megnézhetnénk.
- Szó sem lehet róla. - Csattant fel Lorelai.
A két testvér összenézett.
- Miért nem? - Kérdezte durcásan Mona.
- Mert terhes vagy. - Válaszolt Lori helyett Dean.
- Majd én utána nézek egyedül. - Léptem be a beszélgetésbe én is.
Dean csak felemelte a mutatóujját és a kávéra mutatott. Lehúzott még egy kortyot belőle, majd felállt.
- Nem. - Közölte. - Lorelai és én megyünk, ti meg itt maradtok.
Demona és az én tekintetem is a barna hajú Graham lányra szegeződött.
- Szerintem is így lesz a jó. Megyek bepakolok. - Kelt fel Lori a helyéről és elhagyta a helyiséget.
- Én is. - Bólintott Dean és még egy bögrével töltve magának, elindult a szobája felé.
Mona kikerekedett szemekkel rám nézett.
- Ők, most? - Pislogott nagyokat. - Egyetértettek?
- Igen. - Ráztam meg a fejem. - Te is érezted a rezgést a téridőben?
Dean:
Szinte el sem akartam hinni, mikor meghallottam a vörös boszorkány nevét.
- Ha ezt hamarabb tudtam volna. - Kaptam elő a telefont a zsebemből és tárcsáztam Rowena számát.
Természetesen nem vette fel.
- Nem hiszem el. - Nevetett fel Lori. - Végig itt volt a válasz az orrom előtt. Egyáltalán honnan ismeritek?
Látva az arcomat, valószínűleg meggondolta magát.
- Jó, úgy érzem hosszú lenne elmagyaráznod. - Emelte magasba a kezeit.
Nekidőlt a falnak és félig betakarózott. Mosolyogva hunyta le a szemét és nem is kellett neki sok idő, hogy elaludjon. Egy darabig még a szobában próbálgattam hívogatni a boszorkányt, fikarcnyi sikerrel. Aztán elindultam kifelé. Az ajtóból még visszanéztem Lorira és még mindig a bűntudat volt az első érzelem, ami eszembe jutott róla. Leültem hát az ajtója elé és addig próbálkoztam Rowena hívogatásával, míg el nem aludtam.
Lori keltett fel és kómás fejéből ítélve, ő is most ébredhetett.
- Dél van. - Válaszolt a fel sem tett kérdésemre és elindult a konyha felé.
Felkászálódtam a földről és kinyújtóztam. Nem nekem való ez a kemény földön alvás. Mire beértem a konyhába, Lori már lefőzött egy nagy adag kávét. Leültem vele szemben és próbáltam ébren tartani magam. Nem is kellett nagyon erőlködnöm, mivel Demona és Sam szinte berontottak a helyiségbe.
- Találtunk egy ügyet. - Lépett közelebb a feleségem és végig simított borostás arcomon. - Úgy gondoltam megnézhetnénk.
- Szó sem lehet róla. - Szólalt meg Lorelai éles hangon, amitől még a fejem is fájni kezdett.
- Miért nem?
Tudtam, hogy ha Demona akar valamit, azt megszerzi.
- Mert terhes vagy. - Válaszoltam a vitát megelőzve.
- Majd én utána nézek egyedül. - Szólalt meg Sam és én úgy néztem rá, mint aki először látja.
Ehhez kevés volt egy bögre kávé. Végig pörgettem a fejemben a lehetőségeket. Ha Lori és Sam maradnak itt, az egyiküknek sem jó. Ha én megyek el Sammel, akkor bármi történik, a lányoknak kell megoldaniuk.
- Nem. - Minden lehetőséget számba véve hoztam meg a döntést. - Lorelai és én megyünk, ti meg itt maradtok.
Szinte érezni lehetett, hogy egy pillanatra megáll a levegő.
- Szerintem is így lesz a jó. Megyek bepakolok. - Egyezett bele a lány és egy kortyban ledöntötte a maradék kávéját.
- Én is. - Bólintottam és elindultam, hogy elkészüljek.
Átvedlettem egy másik ruhába és egy nagyobb táskát elővéve, elkezdtem bepakolni a fegyvereket. Mire Mona bejött a szobába, már elkészültem.
- Biztos jó ötlet? - Kérdezte, miközben aggódva figyelte minden rezdülésemet.
- Így lesz a legjobb. - Mosolyogtam rá és a derekánál fogva magamhoz húztam.
Másik kezem vándorútnak indult. Először a száján, majd a felsője alatt talált menedéket. Tenyerem megállapodott azon az apró dudoron, ami éreztem, hogy meg fogja változtatni az életünket.
- Minden, amit akarok, azok ti vagytok. - Súgtam neki, hogy senki más ne hallja meg. - Te és apa pici lánya.
- Lánya? - Vigyorgott Mona. - Nem inkább fia?
- Hidd el, érzem, hogy lányom lesz. - Csókoltam meg a nyakát. - Csak azért lesz kislány, mert állítólag az ilyen nőcsábászoknak, mint én, először lányuk születik.
Felnevetett, pedig igaz. Valahogy éreztem, hogy ha én egyszer apa leszek, akkor egy gyönyörű kislánnyal fog verni a sors, akire csak úgy tapadnak majd a pasik, nekem pedig nem lesz elég időm annyi gödröt ásni.
- Akkor kezdj el neveken gondolkodni. - Simított végig hüvelyujjával a tarkómon. - Egyezünk meg. Ha kisfiú, akkor én adok neki nevet. Ha pedig kislány, akkor te nevezheted el.
- Rendben. - Egyeztem bele azonnal.
Még egy utolsó csókot loptam, majd elindultam lefelé az Impalához, ahol Lori már várt.
- Kész vagy? - Kérdeztem tőle.
- Remélem. - Válaszolta és megölelve a nővérét, beszállt az anyósülésre.
Sam lelkére kötöttem, hogy ha bármi baj van, hívni fog, ő pedig megígérte. Bíztam benne, jobban, mint saját magamban. Egy állammal kellett csak arrébb mennünk, nem hittem volna, hogy bármi baj történhet ilyen rövid idő alatt, de azért fő az óvatosság.
- Irány Missouri, Springfield. - Mondtam ki az úti célt.
Hat óra autókázás, hogy kiderítsük mi állhat a férj hirtelen pártfordulásának hátterében. Mi is sülhetne el rosszul?
- Elmentem sétálni, majd hazajöttem és lefeküdtem aludni. - Foglaltam össze és elhallgattam néhány részletet. - Inkább te válaszolj arra, hogy mi van Dean és Lori között?
Miután feltettem a kérdést jöttem rá, hogy lehet furcsán hangzik az egész.
- Miért érdekel? - Próbált semleges arcot vágni, de a mosolyát nem rejtette el.
- Ugyanis Deant reggel Lorelai szobája előtt ülve találtam. - Vallottam be. - Nagyon mélyen aludt.
Mona, mintha meglepődött volna, de gyorsan összeszedte magát.
- Régen azt hittem, hogy ők egy pár. - Válaszolt egész halkan. - Aztán kiderült, hogy csak nagyon sok a közös bennük. Talán annyira, hogy sokáig el sem bírják viselni egymást, ami vicces, mert ez arra utal, hogy magukkal sem jönnének ki.
Igazat adtam neki. Lori egész hasonlított Deanre. Szerette a gyors kajákat és az autója volt a mindene. Szerette a klasszikus rockot, de ő inkább Elvis és az ő korában élők zenéire aludt el. Nem mintha esténként az ajtaja előtt álltam volna, hogy kiderítsem mi a kedvenc zenekara.
- Különleges az ő kapcsolatuk. - Folytatta Mona. - Mindig ott voltak egymásnak. Inkább testvéri a viszonyuk, mint bármi más.
- Ez úgy hangzott, mintha magadat is győzködnéd. - Bukott ki belőlem.
- Lehetséges. - Mosolyodott el keserűen. - Nem tudom, lehetséges, hogy ő jobban összeillenek és én csak egy...
- Ezt most verd ki a fejedből. - Szóltam rá dühösen. - Egyáltalán hogyan jut ekkora marhaság eszedbe? Tudod te mit kellett átélnem abban a pár hónapban, míg nem találkoztatok újra?
Tudtam, hogy megígértem Deannek, hogy hallgatok erről, de Monának szüksége van a megerősítésre.
- Desdemona így, Desdemona úgy. - Mélyítettem el a hangom és próbáltam nagyon macsónak tűnni. - Egyszer ő lesz a feleségem, ha beledöglök is.
Mona csak nevetett a játékomon, de letörölt pár könnycseppet is.
- Köszönöm. Ez most kellett. - Vett elő a kesztyűtartóból egy pzst.
Hazaérve mindketten elvonultunk a saját lakrészünkbe. Demona azt mondta, hogy elfáradt és inkább lefekszik aludni. Én pedig nem futottam össze senkivel, így elővettem a laptopomat és ügyek után kutattam. Muszáj volt valami, ami leköti a figyelmemet. Ez olyan jól sikerült, hogy észre sem vettem hogy szaladt az idő. Csak akkor riadtam fel, mikor magam mögül meghallottam sógornőm hangját.
- Ez érdekes lehet.
Összerezzentem és automatikusan a fegyverért nyúltam, ami szerencsére nem volt a belső zsebemben.
- Lelőttél volna? - Nevetett a vörös ördög.
- Ne csinálj többé ilyet. - Vettem még mindig szaporán a levegőt.
Eközben ő már rá is kattintott az említett cikkre.
- A férfi egyik napról a másikra otthagyta családját. - Olvasta fel hangosan. - A hozzátartozók szerint semmi nem utalt arra, hogy bármi változás állt volna be az életében. Tizenöt éve szerette a feleségét és két gyerekét. Mindenki azt mondta ők maguk az álompár, majd hirtelen egyik napról a másikra, a férfi beadta a válópert.
- Ez nem biztos, hogy a mi ügyünk. - Ráztam a fejem. - Lehet csak talált magának valakit, akit jobban szeretett.
- Nem hiszem. - Rázta a fejét. - Nézd, itt azt írják, hogy a felesége biztos abban, hogy az egyetlen változás a férfi parfümjében volt. Lehetséges, hogy boszorkányok állnak az egész mögött.
Tudtam, hogy nem fog engedni és általában beváltak a megérzései. Nekem pedig kellett egy kis kikapcsolódás, így szinte egyszerre indultunk el a konyha felé, ahol a testvéreinket sejtettük. Nem fog ártani, ha egy kicsit távol leszek az egész helytől. A bunkertől és a benne élő Lorelaitól. Mindketten ott voltak és fáradt arccal, csendben kávéztak.
- Találtunk egy ügyet. - Kezdett bele Demona azonnal. - Úgy gondoltam megnézhetnénk.
- Szó sem lehet róla. - Csattant fel Lorelai.
A két testvér összenézett.
- Miért nem? - Kérdezte durcásan Mona.
- Mert terhes vagy. - Válaszolt Lori helyett Dean.
- Majd én utána nézek egyedül. - Léptem be a beszélgetésbe én is.
Dean csak felemelte a mutatóujját és a kávéra mutatott. Lehúzott még egy kortyot belőle, majd felállt.
- Nem. - Közölte. - Lorelai és én megyünk, ti meg itt maradtok.
Demona és az én tekintetem is a barna hajú Graham lányra szegeződött.
- Szerintem is így lesz a jó. Megyek bepakolok. - Kelt fel Lori a helyéről és elhagyta a helyiséget.
- Én is. - Bólintott Dean és még egy bögrével töltve magának, elindult a szobája felé.
Mona kikerekedett szemekkel rám nézett.
- Ők, most? - Pislogott nagyokat. - Egyetértettek?
- Igen. - Ráztam meg a fejem. - Te is érezted a rezgést a téridőben?
Dean:
Szinte el sem akartam hinni, mikor meghallottam a vörös boszorkány nevét.
- Ha ezt hamarabb tudtam volna. - Kaptam elő a telefont a zsebemből és tárcsáztam Rowena számát.
Természetesen nem vette fel.
- Nem hiszem el. - Nevetett fel Lori. - Végig itt volt a válasz az orrom előtt. Egyáltalán honnan ismeritek?
Látva az arcomat, valószínűleg meggondolta magát.
- Jó, úgy érzem hosszú lenne elmagyaráznod. - Emelte magasba a kezeit.
Nekidőlt a falnak és félig betakarózott. Mosolyogva hunyta le a szemét és nem is kellett neki sok idő, hogy elaludjon. Egy darabig még a szobában próbálgattam hívogatni a boszorkányt, fikarcnyi sikerrel. Aztán elindultam kifelé. Az ajtóból még visszanéztem Lorira és még mindig a bűntudat volt az első érzelem, ami eszembe jutott róla. Leültem hát az ajtója elé és addig próbálkoztam Rowena hívogatásával, míg el nem aludtam.
Lori keltett fel és kómás fejéből ítélve, ő is most ébredhetett.
- Dél van. - Válaszolt a fel sem tett kérdésemre és elindult a konyha felé.
Felkászálódtam a földről és kinyújtóztam. Nem nekem való ez a kemény földön alvás. Mire beértem a konyhába, Lori már lefőzött egy nagy adag kávét. Leültem vele szemben és próbáltam ébren tartani magam. Nem is kellett nagyon erőlködnöm, mivel Demona és Sam szinte berontottak a helyiségbe.
- Találtunk egy ügyet. - Lépett közelebb a feleségem és végig simított borostás arcomon. - Úgy gondoltam megnézhetnénk.
- Szó sem lehet róla. - Szólalt meg Lorelai éles hangon, amitől még a fejem is fájni kezdett.
- Miért nem?
Tudtam, hogy ha Demona akar valamit, azt megszerzi.
- Mert terhes vagy. - Válaszoltam a vitát megelőzve.
- Majd én utána nézek egyedül. - Szólalt meg Sam és én úgy néztem rá, mint aki először látja.
Ehhez kevés volt egy bögre kávé. Végig pörgettem a fejemben a lehetőségeket. Ha Lori és Sam maradnak itt, az egyiküknek sem jó. Ha én megyek el Sammel, akkor bármi történik, a lányoknak kell megoldaniuk.
- Nem. - Minden lehetőséget számba véve hoztam meg a döntést. - Lorelai és én megyünk, ti meg itt maradtok.
Szinte érezni lehetett, hogy egy pillanatra megáll a levegő.
- Szerintem is így lesz a jó. Megyek bepakolok. - Egyezett bele a lány és egy kortyban ledöntötte a maradék kávéját.
- Én is. - Bólintottam és elindultam, hogy elkészüljek.
Átvedlettem egy másik ruhába és egy nagyobb táskát elővéve, elkezdtem bepakolni a fegyvereket. Mire Mona bejött a szobába, már elkészültem.
- Biztos jó ötlet? - Kérdezte, miközben aggódva figyelte minden rezdülésemet.
- Így lesz a legjobb. - Mosolyogtam rá és a derekánál fogva magamhoz húztam.
Másik kezem vándorútnak indult. Először a száján, majd a felsője alatt talált menedéket. Tenyerem megállapodott azon az apró dudoron, ami éreztem, hogy meg fogja változtatni az életünket.
- Minden, amit akarok, azok ti vagytok. - Súgtam neki, hogy senki más ne hallja meg. - Te és apa pici lánya.
- Lánya? - Vigyorgott Mona. - Nem inkább fia?
- Hidd el, érzem, hogy lányom lesz. - Csókoltam meg a nyakát. - Csak azért lesz kislány, mert állítólag az ilyen nőcsábászoknak, mint én, először lányuk születik.
Felnevetett, pedig igaz. Valahogy éreztem, hogy ha én egyszer apa leszek, akkor egy gyönyörű kislánnyal fog verni a sors, akire csak úgy tapadnak majd a pasik, nekem pedig nem lesz elég időm annyi gödröt ásni.
- Akkor kezdj el neveken gondolkodni. - Simított végig hüvelyujjával a tarkómon. - Egyezünk meg. Ha kisfiú, akkor én adok neki nevet. Ha pedig kislány, akkor te nevezheted el.
- Rendben. - Egyeztem bele azonnal.
Még egy utolsó csókot loptam, majd elindultam lefelé az Impalához, ahol Lori már várt.
- Kész vagy? - Kérdeztem tőle.
- Remélem. - Válaszolta és megölelve a nővérét, beszállt az anyósülésre.
Sam lelkére kötöttem, hogy ha bármi baj van, hívni fog, ő pedig megígérte. Bíztam benne, jobban, mint saját magamban. Egy állammal kellett csak arrébb mennünk, nem hittem volna, hogy bármi baj történhet ilyen rövid idő alatt, de azért fő az óvatosság.
- Irány Missouri, Springfield. - Mondtam ki az úti célt.
Hat óra autókázás, hogy kiderítsük mi állhat a férj hirtelen pártfordulásának hátterében. Mi is sülhetne el rosszul?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése